Áder János: Májustól lehet lazítani az idegenforgalmi korlátozásokon
Az államfő reméli, hogy a nyár már eredményes lesz a turizmusból élők jelentős részének.
Az államfő reméli, hogy a nyár már eredményes lesz a turizmusból élők jelentős részének.

Elutasítják áthelyezésüket, ezért eltiltaná családjuktól a betegeket egy madridi egészségügyi intézmény vezetője.
A tiszti főorvos úgy véli, hogy túl korai a korlátozások enyhítésén gondolkodni, mert ez nagy veszélyeket hordoz.

Olyan döbbenetes kifejezésekkel kell megbarátkozni, mint „emberi tej”, „társszülő”, vagy éppen „mellkasra helyezés”.

A legfrissebb adatokkal együtt az azonosított fertőzöttek száma 380 013-ra, az elhunytaké pedig 13 347-re emelkedett.

A brit Endless közleményében megtiszteltetésnek nevezte, hogy műve a gyűjtemény állandó kiállításának része lett.

A zenekar hétfőn jelentette be, hogy NYPhil+ elnevezésű szolgáltatását havonta 4,99 dollárért, évi 50 dollárért lehet igénybe venni.

Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 155 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő.

– A járvány hatásait hagyományos módon nem lehet leküzdeni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 275 764 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 870 főre csökkent.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.