Okosspenót mint alternatíva

A cél először az volt, hogy a spenótot robbanóanyagok felderítésére képezzék ki, és ez maradéktalanul sikerült is.

Forrás: Youtube (képernyőfotó)

Nem vagyok oda a hangyákért. Inkább taszít a szervezettségük, minthogy csodálatom tárgya lenne, és elég militáns társaságnak tűnnek. Az a tudás sem dob fel túlságosan, hogy a világon eddig mintegy tízezer hangyafajt azonosítottak, és a rovarcsalád összes tagjának összsúlya nagyjából megfelel a Földön élő emberek össztömegének. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy a konyhánkban megjelenő társaság nem csupán előőrs, és nem sunnyog még valahol a házban egy az össztömegemnek megfelelő kontingens.

A korai inváziót, amelyhez kiváló kondícióban lévő legyek, valamint büdösbogarak is csatlakoztak, magam az éghajlatváltozásnak tudom be, konkrétan, hogy már megint nem volt tél. Plasztikusabban,

nagyapám telente nem a spenótot szedegette a kertben, mint én most, és nem légycsapóval szaladgált, hanem hólapáttal, hogy bejusson a tehenekhez.

Na, de vissza még egy pillanatra a titkos uralkodókhoz, azaz a hangyákhoz. Ha máshonnan nem, hát a kiváló erdész, természetvédő és író, Peter Wohlleben könyveiből tudhatjuk, hogy a természet hálózatokból áll, akár az emberi kapcsolatok. Egyik művében többek között arról is olvashatunk, hogy nyaranta irgalmatlan mennyiségű nefelejcs lepi el a kertjüket, benyomulnak a veteményesbe is, aminek ők örülnek, hiszen a nefelejcs szép. Náluk jobban már csak a hangyák örülnek, de őket nem esztétikai szempontok vezérlik, hanem az éhség. Méghozzá akkor, amikor a virágok magot hoznak, amiket kívülről hangyakalácsréteg borít, ami pontosan olyan, mint egy kívánatos süteménymorzsa, zsír- és cukorbomba. A hangyák megállás nélkül szállítják a magokat a földalatti járatokba, ahol a lakók lerágcsálják róluk a mázat, a tulajdonképpeni mag pedig egyfajta hulladékként megmarad. Majd megérkeznek a takarítók, azaz a dolgozók, akik megoldják a problémát, mint Mr. Wolf a Ponyvaregényben, és eltávolítják a szemetet a környékről, akár hetvenméternyire elhordva az otthonuktól.

Személyes tapasztalatom alapján ugyanez a helyzet az ibolyával is.

Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy még mindig keveset feltételezünk a növényekről, köztük az imént már említett spenótról.

Viszont most, hogy Európa éppen egy éve megszállottan vergődik egy ki tudja, honnan elkószált vírus miatt, talán felértékelődik mindez és a tudomány szerepe is. Nem arra gondolok ezen a ponton, hogy cseh tudósok a minap arra a felfedezésre jutottak, hogy amennyiben több zsiradékot helyezünk a serpenyőbe, kevésbé valószínű, hogy letapad a rántotta, hanem most már tényleg a spenótról lesz szó.

Egy a Nature magazinban megjelent tanulmány szerint egy nanotechnológiai eljárással a tudósok áttörték a növények és az emberek közötti kommunikációs akadályt, és ez többek között és hosszú távon a klímaváltozás kordában tartásáért tett erőfeszítéseknek is lökést adhat. A főszereplő pedig a spenót. A kutatóknak ugyanis sikerült olyan, úgynevezett spenótgyárakat tervezniük, amelyek képesek e-mailt küldeni.

A cél először az volt, hogy a spenótot robbanóanyagok felderítésére képezzék ki, és ez maradéktalanul sikerült is.

Amikor a spenót gyökerei olyan vegyületek jelenlétét észlelik, amelyek gyakran előfordulnak a robbanóanyagokban is, a növény leveleiben lévő nanocsövek jeleket bocsátanak ki, amelyeket egy infravörös kamera érzékel, és erről a rendszerbe épített automatika e-mailben küld értesítést. A tudósok ugyanakkor úgy vélik, hogy az eredmények komoly lépést jelentenek a növények és az emberek kommunikációjában is.

Nos, engem éveken át hülyének néztek, amikor a palántáimmal beszélgettem vagy átöleltem egy fát, de ennek ezennel vége. Ráadásul két vízióm is támadt egyszerre. Az egyik, hogy a terrorelhárítókat hamarosan okos kis hordozható spenótokkal lehet felszerelni, a másik, hogy mivel a felfedezések manapság viszonylag hamar beépülnek a mindennapi életbe, nemsokára e-mailezhetek az új-zélandi spenótjaimmal.

Ennél természetesen sokkal fontosabb, hogy a rengeteg vizet bekebelező spenótok alkalmasak lehetnek az ökológiai változások és a környezetszennyezés nyomon követésére, mivel a legkisebb méretű változást is érzékelik a talajban, és rendkívül gyorsan reagálnak. Örvendetes továbbá az is, hogy míg a génpiszkálás inkább átok, ezek a növénybiológiai alkalmazások nagymértékben hozzájárulhatnak a fenntartható és biztonságos élelmiszer-termeléshez és a megújuló üzemanyagok előállításához is.

Mert az ugye egyáltalán nem biztos, hogy a jelenleg ünnepelt villanyautók jelentik majd az üdvözítő megoldást.