Nem vagyok oda a hangyákért. Inkább taszít a szervezettségük, minthogy csodálatom tárgya lenne, és elég militáns társaságnak tűnnek. Az a tudás sem dob fel túlságosan, hogy a világon eddig mintegy tízezer hangyafajt azonosítottak, és a rovarcsalád összes tagjának összsúlya nagyjából megfelel a Földön élő emberek össztömegének. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy a konyhánkban megjelenő társaság nem csupán előőrs, és nem sunnyog még valahol a házban egy az össztömegemnek megfelelő kontingens.
A korai inváziót, amelyhez kiváló kondícióban lévő legyek, valamint büdösbogarak is csatlakoztak, magam az éghajlatváltozásnak tudom be, konkrétan, hogy már megint nem volt tél. Plasztikusabban,
nagyapám telente nem a spenótot szedegette a kertben, mint én most, és nem légycsapóval szaladgált, hanem hólapáttal, hogy bejusson a tehenekhez.
Na, de vissza még egy pillanatra a titkos uralkodókhoz, azaz a hangyákhoz. Ha máshonnan nem, hát a kiváló erdész, természetvédő és író, Peter Wohlleben könyveiből tudhatjuk, hogy a természet hálózatokból áll, akár az emberi kapcsolatok. Egyik művében többek között arról is olvashatunk, hogy nyaranta irgalmatlan mennyiségű nefelejcs lepi el a kertjüket, benyomulnak a veteményesbe is, aminek ők örülnek, hiszen a nefelejcs szép. Náluk jobban már csak a hangyák örülnek, de őket nem esztétikai szempontok vezérlik, hanem az éhség. Méghozzá akkor, amikor a virágok magot hoznak, amiket kívülről hangyakalácsréteg borít, ami pontosan olyan, mint egy kívánatos süteménymorzsa, zsír- és cukorbomba. A hangyák megállás nélkül szállítják a magokat a földalatti járatokba, ahol a lakók lerágcsálják róluk a mázat, a tulajdonképpeni mag pedig egyfajta hulladékként megmarad. Majd megérkeznek a takarítók, azaz a dolgozók, akik megoldják a problémát, mint Mr. Wolf a Ponyvaregényben, és eltávolítják a szemetet a környékről, akár hetvenméternyire elhordva az otthonuktól.
Személyes tapasztalatom alapján ugyanez a helyzet az ibolyával is.
Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy még mindig keveset feltételezünk a növényekről, köztük az imént már említett spenótról.
Viszont most, hogy Európa éppen egy éve megszállottan vergődik egy ki tudja, honnan elkószált vírus miatt, talán felértékelődik mindez és a tudomány szerepe is. Nem arra gondolok ezen a ponton, hogy cseh tudósok a minap arra a felfedezésre jutottak, hogy amennyiben több zsiradékot helyezünk a serpenyőbe, kevésbé valószínű, hogy letapad a rántotta, hanem most már tényleg a spenótról lesz szó.
