Nyugalom, gyerekek, a Mikulást nem érinti a kijárási tilalom!
Ráadásul idén Belgiumban senki nem kap virgácsot, mert minden gyermek nagyon jól viselkedett a járvány alatt.
Ráadásul idén Belgiumban senki nem kap virgácsot, mert minden gyermek nagyon jól viselkedett a járvány alatt.

Megszűnt a kereslet a virgácsokra, meg már nem is PC, ahogy a krampusz sem, és lassan talán annyi lesz a Mikulásnak is, amikor kiderül, hogy a szánhúzás állatkínzásnak minősíthető.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.