Óránként akár 1600 forintba is kerülhet a parkolás Budapesten a Karácsony–Vitézy-tandem miatt
A 2000 kilogramm feletti gépjárműveknek kétszeres parkolási díjat kell majd fizetniük.
A 2000 kilogramm feletti gépjárműveknek kétszeres parkolási díjat kell majd fizetniük.

Többek között tovább emelkednek a parkolási díjak Budapesten, közben megszűnnek a parkolóautomaták.

Így a főváros továbbra is törvénytelenül működik. Karácsony Gergely már napokkal ezelőtt világossá tette, hogy Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot szánja erre a posztra.

Az emberek a változásra szavaztak – emlékeztetett a Fidesz–KDNP képviselője.

Igazolódtak a Magyar Nemzet értesülései, valóban Vitézy Dávid és Kiss Ambrus a két jelölt.

A fővárosi Fidesz szerint ahol megvalósítható, le kell zárni éjszakára a budapesti aluljárókat.

A kormánypárti vezetésű nagyváros néhány hónap alatt meg tudta valósítani a saját „BKK-rendészetét”.

Vitézy Dávid pedig valóban főpolgármester-helyettes lehet.

Kiss Ambrus nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy Vitézy Dávid neve is napirenden van.

Az LMP volt főpolgármester-jelöltje mozgalmat indított, és Karácsonyt támadja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.

A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.