Vatikáni és olasz ügyészi vizsgálat is indult a bíboros lemondása után
Már tíz Vatikánban dolgozó egyházi személy és olasz vállalkozó ellen indított vizsgálatot a vatikáni és római ügyészség.
Már tíz Vatikánban dolgozó egyházi személy és olasz vállalkozó ellen indított vizsgálatot a vatikáni és római ügyészség.

A titkosszolgálatnak kell eldöntenie, hogy bűncselekményt követ-e el hazánkkal szemben Gerald Knaus.

A farkasok kezelhetőségük szempontjából soha nem lesznek a kutyákhoz hasonlatosak.

Elcsépelt, de nem alaptalan internetes megmondás: ha nem fizetsz a termékért, te magad vagy a termék.

Egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást.
Jelentősen szigorodtak a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás elleni uniós és magyar jogszabályok is 2010 óta.

Svédországban és Franciaországban végzett vizsgálatok is a novicsok harci idegmérget mutatták ki Alekszej Navalnij mintáiban – közölte hétfőn a német szövetségi kormány.
Futó Barnabás ügyvéd szerint vizsgálni kell, hogy foglalkozás körében történt-e mulasztás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi ellenőrzés során csaknem hatvan szépségápolási cikk esett át laborvizsgálaton, miközben minden egyéb termék megfelelt az előírásoknak, nyolc hennafesték a mikrobiológiai tis
Vizsgálatot indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kórházi kezelésének ügyében a közlekedésrendészet – közölte a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium nyugat-szibériai részlege.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.

Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.

Három hónappal toldották meg a volt igazgató és társai kényszerintézkedését.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Ez elég őrülten hangzik, de mégsem alaptalan.

A Málta elleni győzelem után már a követező feladat lebeg a válogatott szeme előtt.

Nem volt könnyű dolguk a névválasztásnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.