Putyin hajlandó tárgyalni Zelenszkijjel
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője bejelentette, hogy az orosz elnök annak ellenére nyitott a tárgyalásra, hogy megkérdőjelezi az ukrán elnök legitimitását. A NATO ügyében azonban nem enged Oroszország.

Az ukrán elnök az amerikaiakat bírálja.

A háborúpárti Brüsszel is követelné a részét a megállapodásból.

Üdvözlik az orosz politikusok Trump és Putyin beszélgetését.

A szlovák miniszterelnök – a pozsonyi kormányhivatal által az MTI-nek is eljuttatott – állásfoglalásában hangsúlyozta: ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.

A hatalmát féltő Zelenszkij szerint csak azután lenne tisztességes az oroszokkal beszélni, hogy az ukránokkal egyeztetett az amerikai vezetés.

A szankciók pontos tartalma egyelőre nem ismert.

Több mint tíz éve nem járt amerikai elnök Moszkvában, Putyin most meghívta Trumpot.

A lapunknak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Zelenszkijnek egyre kevesebb mozgástere marad.

Az ukrán elnök szerda este mintegy egy órán át beszélt telefonon Donald Trump amerikai elnökkel.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem is akármilyen szatír.

Mindenki véleményére számít a kormány.

Hatalmas érvágás a családoknak.

Nem a kormányzati elvonások, hanem a felelőtlen gazdálkodás eredményeként megy csődbe Budapest.

Miért nem esnek teherbe a liberális nők?!

Egy szakértő szerint előbb békét köt, aztán távozik.

Magyarország minden támogatást megad a Nyugat-Balkán békéjének.

Mutatjuk, hogy milyen alapanyagokkal lehet új életet lehelni ebbe az időtlen finomságba.

Megvannak a feltételek a terület duplázódására.

Dárdai Bence a Wolfsburg tartalékcsapatának edzésén sérült meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.