Ukrajna halálát vizionálja Volodimir Zelenszkij felesége
Olena Zelenszka ukrán first lady a BBC-nek adott interjút.
Olena Zelenszka ukrán first lady a BBC-nek adott interjút.

Az ukrán elnök szerint az új nemzeti kisebbségek jogairól szóló törvény megfelel az uniós ajánlásoknak.

The head of the Ukrainian president's office called Hungary's foreign minister by phone.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője telefonon hívta Szijjártó Pétert.

Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne derülne fény valamilyen korrupciós ügyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök holdudvarából.

Ukrajna a zsarnokság felé halad – jelentette ki a napokban a kijevi főpolgármester, Zelenszkij azonban nem csak Ukrajnában zsarnokoskodik, szinte már az összes szövetségesét kritizálta.

A vita főleg az ukrán ellentámadás megkezdése után mérgesedett el.

Az ukrán elnök szerint a háború új szakaszába lépett.

Az ukrán elnök új mozgósítási törvényről beszélt, az orosz államfő pedig már be is jelentette a katonák létszámának növelését.

Az ukrán first lady inkább azt szeretné, hogy újra együtt legyen a családja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Mindkét Ferrari a legjobb három között zárt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, de a pole-pozíció nem az olaszoké lett.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.