Előkerült egy videó is a meggyilkolt újságíróról
Ahogy arról beszámoltunk, a Zelenszkij anyósának egyiptomi villája után kutakodó újságírót megölték.
Ahogy arról beszámoltunk, a Zelenszkij anyósának egyiptomi villája után kutakodó újságírót megölték.

Igor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint több más témát is érinteni fognak a személyes találkozón.

Az amerikai elnök megerősítette külügyminisztere szavait.

2024-ben is az államcsőd szélén táncol a korrupcióban úszó keleti szomszédunk.

Kijev újabb százezreket sorozna be, külföldről is hazahívnák a férfiakat. Németország nem adja ki a menekülteket.

A béketárgyalások megkezdése nem aktuális az ukrán elnök szerint.

Ukrajnában a sikertelen ellentámadás következtében csökkent az ország politikai és katonai vezetésének támogatottsága, és az ukrán társadalomban már más konfliktusok is kirajzolódnak.

Volodimir Zelenszkij állítása szerint csak egyetlen dolgot kért a magyar miniszterelnöktől.

Volodimir Zelenszkij szánalmas módon hajbókolt Soros György fia, Alex Soros előtt egy konferencián.

Mindketten az új argentin elnök beiktatásán vettek részt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Mindkét Ferrari a legjobb három között zárt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, de a pole-pozíció nem az olaszoké lett.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.