Egy ember meghalt, hat kórházba került az ítéletidő viszontagságai miatt Romániában
Vasárnapra vörös riasztást adtak ki a tomboló vihar miatt.
Vasárnapra vörös riasztást adtak ki a tomboló vihar miatt.

A legerősebb, 150 kilométer/óra sebességű széllökéseket Wales északi vidékein mérték.

Több országban is vörös riasztást adtak ki a hatóságok a magas hőmérséklet miatt.

Mit kell tenni, hogy elkerüljük a hőgutát, illetve a baleseteket?

Az Egyesült Királyságban vörös, Franciaországban és Hollandiában pedig másodfokú riasztást adtak ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

Újabb érintettet tártak fel az ukrán korrupciós ügyben.

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Súlyos a helyzet.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.