Xavi máris megnevezte, min változtat elsőként Barcelonában
A katalán klub hétfőn mutatta be új edzőjét. A klub korábbi középpályása azt is elmondta: tudja, hogyan kezelje a sztárokat.
A katalán klub hétfőn mutatta be új edzőjét. A klub korábbi középpályása azt is elmondta: tudja, hogyan kezelje a sztárokat.

Érdemes megnézni, edzőként eddig milyen eredményeket ért el a Barcelona megmentőjének tartott Xavi.

A katalán klub a hivatalos honlapján jelentette be a hírt, hosszabb távra szerződtek a felek.

Laurent Blanc irányíthatja a következő idényben az FC Barcelona labdarúgócsapatának szakmai munkáját.
Nem volt eseménytelen a spanyol bajnokság hétvégi utolsó fordulója.

A korábbi klasszis középpályás meghosszabbította a szerződését Katarban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

Legalább tíz tisztséget tölt be.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Dubai miliárdosnak képzelte magát.

Nem csak az elektromos autók viszonylatában tűnik kedvezőnek a fapados Model 3 Standard alapára.

A pénteki eredmények alapján a listavezető nyerné a vb-t.

Legalább három radikális következmény várható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.