Tévésorozat készül XVI. Károly Gusztáv svéd király életéről
Az egyelőre cím nélküli, hat 45 perces epizódból álló produkcióról pénteken számolt be a svéd sajtó.
Az egyelőre cím nélküli, hat 45 perces epizódból álló produkcióról pénteken számolt be a svéd sajtó.

XVI. Károly Gusztáv svéd király bejelentette, hogy leszűkíti a királyi ház tagjainak számát, vagyis azok körét, akiknek hivatalos kötelezettségeket kell ellátniuk. Az uralkodó hétfői közleménye szerint hét unokája közül öt hivatalosan nem tagja többé a ki
Két irodalmi Nobel-díjat is kiosztanak október 10-én: egyet, amelynek odaítélését a tavalyi botrányok miatt felfüggesztették, és egy másikat az idei díjazottnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?

Hungary FM posted his message on social media.

Jobb híján főleg állami autóként futott nálunk sok 1101 Tudor. Kipróbáltuk ritka, kabriólimuzin változatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.