Elindult a Szépszeretet zarándokvonat a nemzeti kegyhelyre
Böjte Csaba ferences szerzetes, a zarándokvonat lelkivezetője leszögezte, a zarándoklat lényege a bűnbánat.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a zarándokvonat lelkivezetője leszögezte, a zarándoklat lényege a bűnbánat.

Felemelő hangulatban fogadták Sepsiszentgyörgyön a csíksomlyói búcsúra tartó zarándokvonatot.

A Boldogasszony zarándokvonat kilencszáz utast szállít Erdélybe.

A Budapestről indult vonattal az idén 300 Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező középiskolás is utazik.

Két, járvány sújtotta év után szombaton újra elindulhat a csíksomlyói búcsúba az össznemzeti zarándokvonat.

Hat kocsiból álló vonat indul a Keleti pályaudvarról Mátraverebély-Szentkútra a ferences szerzetes lelki vezetésével.

Első alkalommal tartották meg ünnepélyes keretek között II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének napját szülőfalujában, Borsiban.

Soltész Miklós a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulójára utalva kiemelte: ebben az évben különösen fontos a nemzeti összetartozást erősítő csíksomlyói zarándoklat.

A pápai szentmisére eddig több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon, a jelentkezési határidőt húsvéthétfőig meghosszabbították.

Zarándokvonatot indít a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. május 31-én Sopronból Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére – közölte a soproni székhelyű vasúttársaság az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.