Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző
Az irodalmi Nobel-díjas amerikai énekes-dalszerző 39. albuma 34 ezer eladott példánnyal tört az élre.
A szokásos egy hét helyett négynaposra, de a korábbiaknál színesebbre tervezik szervezői az idei rendezvényt.
A sorozatban a zenekar legnépszerűbb albumainak borítói és fellépéseken készült fotók lesznek láthatók.
A Brunszvik-kastély parkjában most már két múzeum van egymáshoz közel – hívták fel a figyelmet.
Több mint három év után, júliusban távozik Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző.
A hely él a veszélyhelyzet utáni lehetőséggel, miszerint ötszáz fő alatt már lehet koncerteket szervezni.
„Ha mi magyarok egyszer összefogunk, nincsen a pokolnak az a hatalma, amelyik megbirkózhatik velünk.”
Elárverezik a négy éve elhunyt popsztár, Price egy legendás gitárját, a Blue Angelt a jövő hónapban Kaliforniában.
103 évesen ő a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.