Garázsokat bontatna Zugló fizetőparkolókért
A területet a MÁV átadná az önkormányzatnak, ám nem tudni, ki tárgyal a vasúttársasággal, ráadásul az önkormányzat részéről senki nem jogosult szerződni az ügyben.
A területet a MÁV átadná az önkormányzatnak, ám nem tudni, ki tárgyal a vasúttársasággal, ráadásul az önkormányzat részéről senki nem jogosult szerződni az ügyben.

A zuglói önkormányzat megsarcolná a kerületi garázs- és gépjárműbeálló-tulajdonosokat. Mélygarázsos társasház esetén akár évi ötvenezer forint pluszteher is sújthatja parkolóhelyenként az ott élőket.

Borbély Ádám hangsúlyozta: Zuglót már Karácsony Gergely vezetése idején is „pénzszivattyúként használta a baloldal”. Hozzátette: „most még jobban rákapcsoltak”.
Várnai László szerint a megszokott erőpolitizálás szerint járt el Horváth Csaba (MSZP) polgármester, amikor nem vette napirendre két szabályosan beterjesztett előterjesztését.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében – a beismerésre és a beszámítási képesség korlátozottságára is figyelemmel – hat év börtönre enyhítette a zuglói nőkre támadó büntetését – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Budapest több kerületében is szokatlan vagy jogellenes módon próbálja az ellenzék ellehetetleníti a független és kormánypárti képviselőket.

Karácsony Gergely zuglói fejlesztési teljesítménye, amely úgy összegezhető, hogy a városrész nem tudott élni a fejlesztési forrásokkal, szinte mindenről lemaradt.

Horváth hazugnak, manipulatívnak és félrevezetőnek nevezte a Soros által is támogatott portál cikkét, az előterjesztés visszavonásával pedig a zuglói önkormányzat iránti közbizalmat reméli megőrizni.

A szocialisták nem is különösebben leplezik, hogy el akarják herdálni és le akarják rabolni az önkormányzati vagyont és a közpénzeket – mondta Nacsa Lőrinc.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.