Előbb-utóbb előkerül Sápi Attila holtteste
Az MSZP-s őrző-védő cége 176 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.
Az MSZP-s őrző-védő cége 176 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

Horváth Csaba polgármestert is erős nyomás alatt tarthatják Gyurcsányék.

Az MSZP-s Horváth Csaba szerint „nem jó módszer”, ha valaki őt „dékásítani” akarja.

Miközben egyre mélyebb korrupciós botránysorozatba süllyed a balliberális vezetésű főváros, addig Karácsony Gergely főpolgármester papírhajókat ereget Tóth Csabával.

A zeneművészeti szakgimnázium helyett egy, a Soros-hálózathoz köthető magánalapítványnak adnák oda az épületet.

Örül Tóth Csaba visszalépésének az egyetlen kihívója, ám így is fontosnak tartja, hogy az emberek elmenjenek szavazni.

A szocialista politikus mai tájékoztatóján arról beszélt, hogy őt is, és családját is megfenyegették.

Hadházy Ákos levélben kereste meg a Jobbik elnökét, miután egy Tóth Csaba érdekeltségébe került, korrupciógyanús cégről számolt be.

Parázs vita alakult ki a baloldal zuglói előválasztási vitáján, ahol Hadházy Ákos a korrupciós vádak mellett egy új, állítólagos visszaélést emlegetett Tóth Csabának.

A Momentum képviselőjelöltje lapunknak azt mondta: szomorúnak tartja, hogy az önkormányzati képviselő kettős mércével vádolta őt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.