Újraindult a CERN nagy hadronütköztetője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újraindult pénteken a világ legnagyobb kutatóberendezése, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC) – írja a dunaújvárosi hírportál, a Duol.hu.

Forrás: duol.hu2022. 04. 24. 9:09

A CERN Genf mellett található nagy hadronütköztetője csaknem 14 éves. A nagyenergiájú fizika legnagyobb és legkorszerűbb berendezésében 2008. szeptember 10-én futott végig az első protonnyaláb.

A nagy hadronütköztető kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben – fél évszázaddal a feltételezésük után –

sikerült bizonyítani az isteni részecskének is nevezett Higgs-bozon létezését.

2018-ban az LHC ATLAS kísérletével bizonyították a Higgs-bozon B-kvarkokra való szétesését is.

Az LHC-vel eddig felfedezett dolgok – köztük a Higgs-bozon – megfeleltek az úgynevezett standard modellnek, ami az 1970-es évek óta a fizika irányadó elmélete. Ez azonban köztudottan hiányos, mivel nem ad magyarázatot a fizika néhány rejtélyére, például a sötét anyag természetére.

A négy hatalmas detektor egyike, az LHCb kísérletében gyűjtött adatok a részecskék olyan viselkedéséről árulkodnak, amelyek nem magyarázhatók a standard modellel.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: A hadronütköztető (Forrás: CERN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.