Tim Berners-Lee: „Miért adtam ingyen a világhálót?”
A víziója megosztáson, nem kizsákmányoláson alapult.
A víziója megosztáson, nem kizsákmányoláson alapult.

A róla elnevezett Higgs-bozon létezését 2012 júliusában bizonyították a CERN nagy hadronütköztetőjével végzett kísérletekkel.

Sokan a világvégét látják abban, hogy jövő héten egy napon lesz Észak-Amerikában a napfogyatkozás, miközben a nagy hadronütköztetőt is bekapcsolják Svájcban.

Az orosz és a nyugati intézmények közötti tudományos programok százait jegelik, illetve szüntették meg.

Újraindult pénteken a világ legnagyobb kutatóberendezése.

A Higgs-bozon felfedezése mellett a világháló is a CERN fizikusainak érdeme.

Felszólal a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület tanácskozásán Genfben, majd ellátogat a CERN-be is.

Válaszokat keresnek a kutatók, többek között arra, hogy hogyan alakulhatott ki a gravitációs erő vagy a sötét anyag.

Komoly felújításon, fejlesztésen esett át a genfi székhelyű európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) egyik nagy detektora, az ALICE. A több évig tartó K+F munkálatokban komoly szerepet vállalt a Wigner Fizikai Kutatóközpont csapata is, a tesztelések
Az antianyaggyár egyik kísérlete a japán kutatók vezette ASACUSA nevű együttműködés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.