Bryan E. Leib: Trump és Orbán a béke valódi képviselői
Az amerikai elemző szerint a két vezető már évekkel ezelőtt erről beszélt.
Donald Trump kijelentette: csak férfiak és nők léteznek.
Az amerikai elnök nem akarja, hogy az Egyesült Államok is úgy végezze, mint Európa.
Hatékonynak bizonyult az illegális migráció elleni határozott fellépés.
A memorandum szerint a transzneműség nem egyeztethető össze a hadseregben elvárt követelményekkel.
A USAID-projektek mintegy 90 százalékát szüntetik meg Trump emberei.
Donald Trump 25 százalékos vámot tervez kivetni az uniós termékekre.
Külső szakértőt is bevont a titkosszolgálat új vezetője.
„Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani.”
Az orosz szankciók enyhítése tárgyalási pont lehet a háború rendezésével kapcsolatban Donald Trump szerint.
A létszámcsökkentésre vonatkozó tervek benyújtási határideje március 13.
Donald Trump új vízumprogramot vezet be külföldi befektetőknek.
Hatalmas adócsökkentés mellett az adósságplafont is megemeli a javaslat.
Nehezen tér magához a román vezetés azután, hogy az eddigi fő „stratégiai partner” Egyesült Államok részéről éles bírálatok hangoztak el a tavaly érvénytelenített elnökválasztással kapcsolatban.
Február 13-ig további 243 moratóriumi mentességet hagytak jóvá.
A Fehér Házban szóba kerültek a békefolyamat részletei is.
A tárgyalások nagyon jól haladnak! – fogalmazott közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az Egyesült Államok elnöke az orosz-ukrán háború harmadik évfordulóján.
Az oroszok közel fele szerint az amerikai elnök hozhat megoldást.
Az amerikai elnök a kormányzati pazarlás és a korrupció ellen emelt szót CPAC-beszédében.
Donald Trump a hadsereget is új alapokra helyezi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.