Pósán László: A Tisza Párt nyomást gyakorolt az MTA tagjaira
A kormánypárti képviselő szerint az ellenzék célja az ország destabilizálása.
A kormánypárti képviselő szerint az ellenzék célja az ország destabilizálása.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója önző, beteges hazudozónak nevezte a Tisza Párt elnökét.
Nem a híveit és a sajtót utáló baloldali messiás testőre, hanem a Tisza Párt somogyi szervezetének siófoki illetőségű vezetője volt az, aki lökdösődött.
Az SZDSZ környezetéből indult Török Gábor egyre nyíltabban áll a Tisza Párt mögé, már a kormánypárti előnyt mérő közvélemény-kutatások hitelességét is kétségbe vonja.
Helyretette.
Az ülésen a polgári titkosszolgálatok is részt vesznek majd.
Az időközi választások világosan megmutatnák a pártok támogatottságát, ám Magyar Péterék nem merik megméretni magukat.
Az álhír veszélybe sodorhatja Magyarországot.
A Tisza Párt vezére újabb szintet lépett a napokban azzal, hogy azt az álhírt terjesztette, miszerint a bukott szír elnök Budapestre érkezett.
„Nem az a tétje egy parlamenti választásnak, hogy kinek van szűkebb és elegánsabb ruhája.”
Mint a kartellező külföldi élelmiszermultik, csak ezek nem az árakat, hanem a baloldali szavazók kedélyállapotát akarják felverni.
Mohácsy István lerántotta a leplet Magyar Péterről.
Ezért rombolná le a magyar szuverenitást a Tisza Párt elnöke.
Nem ez az első pénzügyi probléma a baloldali párt körül.
Jóval kisebb érdeklődés mellett zajlott az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása, mint tavasszal.
A Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet: Magyar Péter a más véleményen lévő újságírókat kitiltja, kidobatja vagy megalázza.
Magyar Péter most már arról beszél, nem cáfolták időben, hogy nem Budapestre menekült Bassár el-Asszad.
Csokorba gyűjtöttük a legbotrányosabb eseteket, mikor a Tisza Párt elnökének célkeresztjébe újságírók kerültek.
Hont András szerint ez nem meglepő.
A Tisza Párt elnöke ismét uszított.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.