Verekedés a parlamentben

Bombát küldenek egy nemzetgyűlési képviselőnek és Az Est főszerkesztőjének, ami hatalmas felháborodást kelt. A pártok egyöntetűen elítélik az esetet, ám parázs vita kerekedik róla a Házban. Az ellenzék a Bethlen-kormányt hibáztatja, a belügyminiszter a nyomravezetőknek százezer korona díjat tűz ki. Felcsapnak az indulatok, két képviselő az Országház folyosóján összeverekszik. Hazaárulás miatt elkobozzák Károlyi Mihály vagyonát, mivel a magyar hadsereg fegyverletételét rendelte el és ezzel elősegítette az ellenség győzelmét. Felbomlik az ellenzéki pártszövetség.

Nagy felháborodást kelt, hogy merényletet kísérelnek meg egy ellenzéki liberális politikus és egy napilap, illetve annak főszerkesztő-tulajdonosa ellen. A Pesti Napló február 21-én azt közli: „Bombát küldtek Az Est szerkesztőségébe és Rassay Károly nemzetgyűlési képviselőnek”. Mint írják: „Bizonyára nem a tetteseken múlott, hogy szerencsétlenség nem következett be, s hogy az Az Est szerkesztőségének és Rassaynak szánt két bomba, melyeket ma este egy hordár kézbesített a címzetteknek, nem robbant fel.” Hozzáteszik: „Véget kell vetni az orgyilkosságoknak, s be kell szüntetni végre azokat a féktelen izgatásokat, melyek örökös tápot adnak a mindenkori forradalmak csőcselékjének.” A részletekről is beszámolnak: „Kedden este nyolc órakor gyanús csomagot küldtek két helyre: Az Est szerkesztőségébe és Rassay Károly nemzetgyűlési képviselő lakására. Az eddigi adatok szerint mindkét csomag, amely a két címzett gyanúját már az első pillanatban felkeltette, nagyon hasonlít egymáshoz.” Éjfélkor a fegyverszakértők már meg is állapítják, hogy a gyanús küldemény egy bombát tartalmaz, amelyben egy papírra az van írva: „Üdvözlet a 101-től”. A lap emlékeztet: „Ez a 101. bizottság az a rejtélyes bizottság, amely az Erzsébetvárosi Kör elleni merénylet nyomozása után hasonló aláírással megfenyegette a főkapitányság tisztviselőit, ha a nyomozást folytatni merik.”

A politikai élet minden szereplője elítéli a merényletkísérletet. A Pesti Napló február 22-én azt írja: „A megkísérelt bombamerénylet a politikában egy napra mindent háttérbe szorított, s szerdán este valamennyi pártkörben úgyszólván csak erről beszéltek. Megdöbbenéssel, aggodalommal és megbotránkozással tárgyalták a legfrissebb »akciót«. Pártkülönbség nélkül az a vélemény alakult ki, akár szélsőjobboldali, akár szélsőbaloldali politikussal beszéltünk, hogy most már csakugyan elérkezett a cselekvés ideje, szónoklatokkal, ígéretekkel, fogadkozásokkal, pohárköszöntőkkel nem elégednek meg, a bűnösök megbüntetését követelik.” A lapnak a kormánypárt egyik vezetője úgy nyilatkozik, hogy a merénylet „eléggé el nem ítélhető, mert eltekintve magától a borzalmas céltól, újra alkalmat ad a külföldi ellenséges sajtónak a Magyarország elleni támadásra. Legfőbb ideje, hogy a kormány minden erejével igyekezzék a gaztettet felderíteni, s a tetteseket a törvény teljes szigorával büntetni.” Arról is írnak: „A kormányhoz közelálló politikusok igyekeztek megnyugtatni az aggodalmaskodókat azzal, hogy úgy gróf Bethlen István miniszterelnök, mint Rakovszky Iván belügyminiszter mindent elkövetnek a tekintetben, hogy a nyomozást gyorsan és eredménnyel folytassák le és valóban minden kímélet nélkül nyomozzanak, bárhová vezessenek a szálak.”

Miklós Andor                     Fotó: Wikipédia

A szocialista képviselők viszont magában a rendszerben látják a bajok forrását és különösen élesen kommentálják a történteket. Propper Sándor például kijelenti: „ezt az eseményt tökéletesen kiirtani és megszüntetni csak a rendszer gyökeres megváltoztatásával lehet.” Érthetetlen módon viszont biztos benne, hogy fiatalkorúak állnak a merényletpróbálkozás mögött. „Én – mondotta ― az eseményekért nem a félrevezetett gyermekeket teszem felelőssé, hanem a felbujtókat és a bátorítókat, akik egészen nyíltan és szemérmetlenül folytatják a sajtóban és a szószéken a felbujtás munkáját.”

Kiderül közben, hogy Propper Sándornak szintén kézbesítettek korábban egy gyanús küldeményt. A szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselő „bejelentette a főkapitányságon, hogy körülbelül két héttel ezelőtt távollétében az ő lakásán szintén gyanús csomagot akartak átadni a feleségének. A felesége sem fogadta el és visszaküldötte. E bejelentés alapján szerda délután detektívet küldtek ki Propper Sándor lakására, aki kikérdezte Propper feleségét és a szomszéd lakót is, Urbán Györgynét.”

Kihallgatják a hatóságok Miklós Andort, Az Est főszerkesztőjét is. Elmondja, hogy „a késő esti órákban értesítették Az Est telefonközpontjából, hogy csomagot hoztak Az Est szerkesztőségébe. Az Est telefonos kisasszonya azt közölte vele, hogy a csomagot kézbesítő hordár nem ismeri a küldőjét, aki az EMKE kávéház előtt szólította meg őt, a csomaghoz pedig névjegy vagy egyéb írás sincsen mellékelve. Tekintettel az utóbbi időben folyó állandó izgatásra és uszításra, a névtelenül küldött csomag bizonyos gyanakvást keltett. […] Ezért fel sem bontották a gyanús külsejű paksamétát, hanem a Pesti Napló munkatársai előbb a VII. kerületi kapitányságra, majd onnan a főkapitányságra vitték.”

A T. Házban viharos fogadtatása van a merényletkísérletek hírének, s bár mindenki elítéli, kiélezi az ellentéteket a kormánypárt és az ellenzék között. A Budapesti Hírlap így számol be az eseményekről: „A pártszónokok egyetértettek a merényletek kárhoztatásában, de egyebekben a legszomorúbb képét kaptuk a nemzetgyűlés lelki válságának. A demonstráció ünnepiességét és egyöntetűségét már eleve lerontotta az a fogadtatás, amelyben a szélső ellenzékiek részesítették az ülésterembe belépő belügyminisztert, őt okolva a történtekért. A pokoli zajban alig lehetett megérteni, hogy micsoda alapon élezték ki a képtelen vádat a belügyminiszter ellen.” Egymást vádolják a képviselők a múltbeli véres történések, a kommunista diktatúra, majd az utána következő, a vörös terrorra önbíráskodásokkal válaszoló időszak kapcsán. „Csak a jelszavakat jegyezzük fel, amelyek össze-vissza röpködtek a levegőben: Kun Béla, Siófok, Orgovány, Szamuely akasztófái, a parlament pincéi, a Somogyi-gyilkosság, a népbiztosok megszöktetése, a bombamerényletek, a titkos társaságok, a kormány amnesztiái, a kormánytól kitartott sajtó izgatásai stb., stb. […] A többség nem engedte a kormány meggyanúsítását, az ellenzék előre jelezte bizalmatlanságát a mostani merényletek kinyomozása iránt. Az egyik ellenzéki szónok még azon is megütközött, hogy Nádossy Imre országos főkapitány a karzatról hallgatja végig az ülést, ahelyett, hogy a tettesek után vetné magát.” A belügyminiszter felszólalása lecsillapítja a kedélyeket. „Másfél órai lármás vita után végre szóhoz jutott Rakovszky Iván belügyminiszter, aki a reggeli órákat a rendőrségen töltötte, hogy a nyomozást irányítsa és sürgesse. Bethlen miniszterelnök ült mellette, aki a vitát nagy figyelemmel hallgatta. Rakovszky mindent elmondott, amit a merényletekről tudott. A nyomravezetőknek százezer korona díjat tűzött ki. A nyomozás nem fog megállani, bárhova vezessen. Ezt ünnepiesen ígéri. Minél tovább beszélt, annál csendesebb lett a Ház. Mikor pedig kijelentette, hogy a merényletek útja se nem keresztény, se nem magyar politika, a többség zajosan megtapsolta és az egész Ház mintha megkönnyebbülést érzett volna.”

Az indulatok azonban mégis elszabadulnak. „Az ellenzéki folyosón egyszerre nagy riadalom támadt. Bogya János párton kívüli képviselő tettleg inzultálta Drózdy Győzőt. Bogya János az imént lefolyt vitában Drózdy beszédébe valamit közbekiáltott. Drózdy azzal akarta elnémítani, hogy imbecilis kappannak nevezte. Senki sem gondolt az incidens folytatására, mert a szélső ellenzék gyakran aposztrofálta már ilyen módon Bogya Jánost.” Most azonban a sértegetett nem hagyja annyiban a dolgot. „A szemtanúk és Drózdy szerint az incidens úgy történt, hogy Bogya oldalról támadt Drózdyra, de csak egyszer üthetett, Drózdy nyomban ― mint mondta ― hármat kent rá és már revolvere után nyúlt, de a közbelépett képviselők hamarosan lefogták a verekedőket.” Az ellenzék leülteti az ülésteremben az éppen szónokló Györki Imrét, hogy Drózdy szóhoz juthasson és bejelentse mentelmi jogának megsértését, ám eközben olyan titulusokkal illeti képviselőtársát, „amilyeneket még nem hallottunk a magyar parlamentben és azzal az indítvánnyal végezte, hogy Bogya Jánost vigyék a bolondokházába”. Az elnök rendreutasítja a parlamentbe nem illő kifejezésekért, a Ház pedig megdöbbenve szemléli „a képviselő méltóságának és a népparlament szuverenitásának foszladozását”.

A Budapesti Hírlap február 22-én közli, hogy elkobozták Károlyi Mihály gróf vagyonát, amely az államra száll. Mint írják, „Főúri vagyonát, mely a haza szolgálatára kötelezte, elvesztette, mert elárulta nemzetét. Bűnei: a hűtlenség, felségsértés, az ellenség támogatása és a pusztító forradalom.” Az ítélet indokolása szerint a volt forradalmi, puccsista miniszterelnök, majd köztársasági elnök „az ellenséggel szemben álló magyar hadsereg fegyverletételét rendelte el, s ezzel a cselekedetével elősegítette az ellenség győzelmét”. Továbbá többek között „nem népuralomra törekedett, hanem a parlamenti töredékpártjának az útján önző egyéni célok elérésére. […] Kormányzata nemzetellenes irányú volt. Olyanoknak kezébe adott hivatalos hatalmat, akik a nemzeti eszme ellenségei voltak, például Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Pogány József. Azt hirdette, hogy a faji különbségeknek meg kell semmisülniök egy nagy internacionális gondolatban. Mindeme tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországnak a háborút fel kellett adnia, mert ellentálló képessége meggyengült.” Arra is kitérnek: kétségtelen, hogy a forradalom eseményei „nem egy egyén cselekedetei, de Károlyi volt a forradalmat előidézők vezére, s azáltal, hogy vállalta ezt a vezető szerepet, vállalta egyúttal a forradalom összes tetteiért a felelősséget”.

Felbomlik az ellenzéki pártszövetség ― adja hírül február 20-án a Pesti Hírlap. A felbomlás egyik fő oka az, hogy „az ellenzéki pártszövetség polgári elemei közelebb érzik magukat a pártonkívüliekhez, mint a Reformpárthoz, amely lényegében az oktobrizmus politikai rehabilitációjáért tömörül”.