Ennek egyik világos bizonyítéka, hogy a Magyar Narancs nevű, a jobboldalt, a konzervativizmust és a nemzeti érzést csípőből gyűlölő lap július 18-án Ne küldjetek! című szerkesztőségi cikkében könyörög az Európai Uniónak, hogy tegyen meg mindent a jelenlegi magyar kormány ellehetetlenítése érdekében azzal, hogy nem adnak pénzt az EU-s közös kasszából Magyarországnak, valamint hogy felfüggesztik hazánk szavazati jogát az EU-ban.
S hozzáteszik: ha az EU „partnere” lesz a Magyar Narancs szerkesztőségének Orbán-kormány- és jobboldal-ellenességében, akkor a többi feladatot az Orbán-kormány megbuktatására a magyarországi baloldali ellenzék már könnyedén elvégzi.
(Csak zárójelben jegyzem meg: nem nagy dolog, fiúk, úgy győzni, ha egy birodalmat hívtok segítségül Magyarország – ja, tudom, nem Magyarország, „csak” a magyar kormány – legyőzésére, kivéreztetésére. Nem lenne egyszerűbb fair feltételek között megvívni a választási küzdelmet labancok és kurucok között?)
A Magyar Narancs elképesztően kollaboráns cikke ezúttal csak egy szempontból érdekes számomra, mégpedig hogy érződik belőle a valódi és tapintható félelem attól, hogy Magyarországon talán tényleg elkezdődnek a változások, hogy talán a posztkommunista és ultraliberális egyeduralom felszámolódik, s valóban létrejön az egyenlő politikai erők küzdelme, s ezzel megteremtődnek az alapjai Magyarországon a szabadságnak és a demokráciának.
Ezt a rendszerváltás-értékű változást persze a magyarnarancsosok és társaik nyílván úgy interpretálják, hogy ha a magyar jobboldal megerősödik, akkor megszűnik a szabadság és a demokrácia az országban.
Ez jól hangzik, de természetesen az ellenkezője az igaz.
Ugyanakkor a „baloldali”, „liberális” hálózat nemzetközi része is érzékeli a veszélyt, ezért többek között a Die Zeit kétségbeesésében nemrég így írt: „Orbán Viktor kormányának takarékoskodnia kell és reformokat végrehajtani.” A globális nyelvet lefordítva értsd ez alatt: takarékoskodni, azaz: megszorításokat – bérbefagyasztás, elbocsátások, nyugdíjcsökkentés stb. – bevezetni a lakosság irányában. Reformokat végrehajtani: minden stratégiailag fontos állami céget, közszolgáltató intézményt el kell adni a multinacionális vállalatoknak, a nemzetközi tőkének, megnyitva az utat a profit országból való további kiáramoltatása előtt.
Hozzá is teszi a Die Zeit: Magyarország a legfontosabb lépéseket nem tette meg. Önmaga tönkretétele felé – tehetjük hozzá mi. S ez talán nem baj – vagy igen? S még egy mondat a lap írásából: az Orbán-kormány a populizmusban és a külföldi cégek megadóztatásában jeleskedik, tehát tévúton jár. Ismét fordítsuk le a globális nyelvet: a populizmusban jeleskedés – mint valami „szörnyűség” – azt jelenti, hogy az Orbán-kormány igyekszik az agyonterhelt lakosságot megkímélni a további terhektől, s a belső fogyasztást – ami a gazdasági növekedés egyik alapja – felpörgetni. Végzetes bűnök ezek, tudjuk, szégyellje magát az Orbán-kormány!
Szóval a posztkommunista baloldal és a velük szövetkező ultraliberálisok félelme és fékezhetetlen indulata mutatja meg a legjobban: a 22-23 év alatt elmaradt fordulat, mely nélkül nincs rendszerváltás, talán bekövetkezik, és 2014-től kiegyenlített politikai és gazdasági erőviszonyok jönnek létre Magyarországon a hatvanéves „baloldali” uralom után. E félelem érződik Göncz Kingáékon az Európai Parlamentben, a nemzetközi sajtóban, amerikai „barátaink” körében, a tengernyi „aggódóban”. Ettől tart az Origo.hu is, amikor Orbán nagyívű, valóban a rendszerváltásról is szóló tusnádfürdői beszédét úgy foglalja össze, hogy a miniszterelnököt paradicsommal megdobálták, illetve hogy Orbán nem hisz az EU-ban (a helyszínen végighallgatva a beszédet, ez így kiragadva nem pusztán leegyszerűsítés, hanem nettó félremagyarázás).
Pedig a „baloldal” akár örülhetne is, hogy a formális-jogi intézményi keretek után végre a demokrácia és a szabadság belső, tartalmi feltételei is létrejöhetnek Magyarországon.
Ez utóbbi megállapításom természetesen szimpla cinizmus.
