Nem lékelünk

– Zöldhéjú van? – Ez mind az. – De ezek csíkosak. – Hát persze. A dinnye már csak ilyen. Dehogy ilyen – makacskodnék még egy kicsit, de aztán elszégyellem magam, hogy egy pillanatra így magával tudott ragadni a késő-kádári nosztalgia. DÉVÉNYI ISTVÁN RIPORTJA

Dévényi István
2003. 07. 22. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze lehet, hogy szó sincs múltba révedésről, és a zöldhéjú, csíktalan dinnye beszerzésének szándéka tulajdonképpen antiglobalizációs tevékenység, amelynek során a vásárló öntudatlanul az uniformizálódó világ ellen fordulva keresi az elavultnak kikiáltott terméket. Ám mindez a végeredmény szempontjából mindegy, mert így, vagy úgy, de dinnyepiacon a csíkos dominál, és kész. S ez üdvözlendő tendencia, mivel a zöldet Európában szinte már csak mi magyarok esszük – állítják a szakemberek.

Hogy Magyarországon dinnyeügyben ki számít szakembernek? Hát mindenki. Legalábbis minden családfőnek van egy megbízható, százszázalékos érettségmegállapító technikája, az egyszerű kopogtatástól a szagminta-vételezésen át a féltudományos szárvizsgálatig.

– Megkopogtathatom?

– Meg, de minek?

– Hogy jó-e.

– Hol él maga? A méret a lényeg.

A godzillás jó tanácsot már egy másik értékesítő helyen kapom, azzal a kiegészítéssel, hogy a kopogtatás ideje lejárt, a csíkosból a nagyobb a jobb, mert méretéből kifolyólag tovább érhetett, ugye, ilyen egyszerű az egész. És az útszéli árus egyéb információval is szolgál.

– Az Eureka nyolc-tíz kilóra hízik, kerek, csíkos, korai érésű, az ültetéstől hatvanöt napra szedhető, a Crisbyt még hamarabb, hatvan napra lehet szedni, de ez kisebb, a csúcsdinnye pedig a Farao (nomen est omen – vetem közbe, ám mosoly helyett értetlen szemöldökráncolás a jutalmam), amit a hosszúkás alakjáról ismerhet meg, no és a méretéről, mert tíz-tizennégy kilósra is megnő.

Mivel beszélgetőtársam valóságos szakértőnek tűnik, meg a nomen est omen dolgot is helyre kell kalapálni, további, a zöld dinnye sorsát firtató kérdéssel állok elő. Így kiderül, hogy emberem szerint a zöldhéjú hanyatlása tulajdonképpen a hetvenes években kezdődött, amikor a nagyobb terméshozama miatt állattakarmányként elkezdték a csíkosat termeszteni. Ráadásul a sima zöld két hét alatt leterem, míg a csíkos akár négy hónapig is ellátja a gazdákat.

– Ha itt megkopogtatja, és olyan dinnyésen mély hangot hall, az az igazi – harmadik hely, harmadik hasznos tanács. Fogalmam nincs, hogy milyen a dinnyésen mély hang – azt érezni kell, magyarázza a kereskedő páros –, ezért lelkesen fölkiáltok, amikor belülről komor kongásra leszek figyelmes, ám leintenek, hogy na ez a nem jó, ez már kásásodik, tele van üreggel, azért kong. Akkor lékeljünk – sóhajtok nagyot, és ez a szerencsém, mert így legalább látják rajtam a jó szándékot, és nem küldenek el melegebb égtájakra, csupán intőn mutatnak a fejük fölé helyezett kartonpapírra: „Nem lékelünk!”

– Ha rossz az idő, már akkor sem jönnek a vevők, de nem is kell, hogy essen az eső, elegendő, ha egy kicsit beborul az ég. Ha hétágra süt a nap, dinnyét csak akkor lehet eladni. Ezt csak azért mesélem, hogy lássa, milyen hisztis nép lett a magyar. Régen elvitték a lékelt dinnyét is, ha jó volt az íze. Manapság meg a tökéletes is kevés. Ha lékelnénk, a duplája maradna a nyakunkon.
Népünk becsületének védelmében már-már vásárolok egy csíkosat lékelés nélkül, ám végül győz a mindannyiunkban ott lapuló oknyomozó riporter, ami újabb és újabb standok meghódítására ösztönöz. És nem hiába, mert a Nagycsarnokban végül kapok sima zöldet, igaz, nemhogy lékelésről nincs szó, de még a dinnyésen mély hangok előcsalogatására tett esetlen kísérleteimet is lehurrogják a mögöttem sorakozó cekkeres szakértők, akik szerint kétszáz forintért ne variáljak annyit. A tömegharag árnyékában gyorsan kinézek egy formásat, helyre kis kaccsal, de a kereskedő elbénázza a mozdulatot, és a kiválasztottam legurul a láda mélyére.

Japánban ilyen nem fordulhat elő – morfondírozok, míg az árus eltűnik a dinnyehalom mélyén –, ott négyszögletes dinnyéket termelnek az ehhez hasonló balesetek és a szállítási macera elkerülése végett. Az Egyesült Arab Emirátusok farmjain pedig már a kockaalakú paprika, cukkíni, paradicsom és uborka előállításával kísérleteznek.

A lincselési ingerküszöböt megelőző pillanatban előkerül a klasszikus kerek, de miden-mindegy alapon már csak odahaza kopogtatom végig, szagolom körbe, és veszem aprólékos szemügyre a szár szálainak állapotát. Semmi különös, így be a frizsiderbe, mert nemsokára kezdődik a Forma–1, és amilyen forró hangulatot szokott teremteni „Hoppácska” Palik László, ahhoz minimum jégbehűtött görögdinnye szükséges. A magyar Forma–1 guru a Brit Nagydíjon azonban labdába sem rúghat a skót népviseletszerűségbe öltözött tiltakozó mellett, aki a forgalommal szemben végigsprinteli a Hangar-egyenest, miközben néhány transzparenst lóbál. Az egyiken mintha az szerepelne, hogy „Nem ezt ígérte, Medgyessy úr!”, a feliratot azonban nincs időm kibetűzni, mert újfent elgurul a félbevágásra várakozó dinnye. Mégis csak egy Faraót kellett volna vennem.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.