A világ vezető hitelminősítő cége augusztusban megvonta legmagasabb, „AAA”-s adósbesorolását az Egyesült Államoktól. Döntését akkor azzal indokolta, hogy az államháztartási konszolidációs terv, amely az államadósság-limit emeléséről folytatott kongresszusi vita lezárásaként jött létre, elégtelen a középtávú amerikai államadósság-pálya stabilizálásához. A leminősítés az S&P folyamatos figyelmeztetései után következett be, így az európai politikusoknak számolniuk kell az „amerikai fenyegetéssel” is.
Az S&P átlépte a határt
Egyes befektetők már úgy gondolják, hogy az S&P legutóbbi közleményével átlépett egy vonalat, mely a befektetők iránti felelősség és a politikai lobbi között húzódott. „Úgy gondolom, hogy jól időzített az S&P” – mondta Stephen Jen, az SLJ Macro Partners egyik ügyvezetője. „Ugyanakkor – ahogy azt az Egyesült Államok esetében is tették – most úgy tűnik, hogy inkább hatást akarnak gyakorolni a folyamatokra, szemben annak reflektálására, és nem vagyok benne biztos, hogy nekik ezzel kellene foglalkozniuk” – érvelt Jen. John Chambers, az S&P szuverén adósértékelő bizottságának elnöke szerint nem érdekük belefolyni az európai politikai folyamatokba. „Ugyanakkor, a politika fontos része az elemzéseinknek” – tette hozzá.
Alábbhagyott a hétfői lelkesedés?
„A német kormány már szinte feladta a reményt, hogy az Európai Unió valamennyi tagállamát meggyőzheti az EU alapszerződésének módosításáról” – mondta a Dow Jonesnak egy vezető beosztású német kormányzati tisztségviselő szerdán. „Pesszimistább vagyok, mint egy hete, hogy teljes egyetértés születhet” – fogalmazott a neve elhallgatását kérő berlini forrás.
A szakember szerint valószínűbb, hogy a 17 euróövezeti tagállam, illetve „négy vagy öt” másik EU-tagállam külön állapodik meg a gazdaságpolitikák fokozottabb összehangolásáról, költségvetéseik brüsszeli ellenőrzéséről és az adósságállomány, illetve a költségvetési hiány mértékére vonatkozó szigorúbb szabályokról.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!