Teljes az egyetértés Párizs és Berlin között
Merkel és Sarkozy hétfőn mindenben megegyezett egymással arról, hogy a pénteki EU-csúcsra milyen javaslatokat is tesznek le az asztalra. „Teljes az egyetértés Németország és Franciaország között az Európai Unió alapszerződése módosításának kérdésében” – mondta Sarkozy a Merkellel folytatott tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón. Olyan módosítást szeretnének, melyet mind a 27 uniós tagállam támogat, hogy „senki ne érezze magát kirekesztve a francia–német eljárásból”. Sarkozy hozzátette, hogy készen állnak egy teljesen új szerződés létrehozására is, mely csak az euróövezeti tagországokat érintené.
Öt nap az euró megmentéséért
Hétfő:
Nicolas Sarkozy francia államfő és Angela Merkel német kancellár Párizsban megegyezésre jutott az eurózóna szigorúbb ellenőrzéséről. Mario Monti olasz miniszterelnök megszorítócsomagjának parlamenti jóváhagyására törekszik. Fény derülhet Írország kormányának megszorító intézkedéseire.
Kedd:
Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter előbb Németországba, majd Franciaországba és Olaszországba is ellátogat, hogy tárgyalásokat folytasson az euróövezet vezetőivel.
Szerda:
A tárgyalások több európai vezetővel együtt folytatódnak Marseille-ben, az Európai Néppárt kongresszusán.
Csütörtök:
Az Európai Központi Bank havi tanácskozásától is új intézkedéseket várnak. Megkezdődik Brüsszelben az EU-csúcs, melyen döntés születhet Sarkozy és Merkel terveiről.
Péntek:
Az uniós tagállamok kormányfői Brüsszelben tanácskoznak.
Olyan megállapodás született Párizsban, melyre számítani lehetett: a szorosabb integráció mellett foglaltak állást. Egységesen kívánnak fellépni minden egyes olyan tagország ellen, melyek átlépik a 3 százalékos államháztartási hiányt költségvetésükben. A közös kötvénykibocsátással kapcsolatban Németország akarata érvényesült, hiszen a felek úgy döntöttek, hogy egyelőre letesznek az eurókötvények bevezetéséről. Az EKB szerepének kapcsán Sarkozy elmondta, hogy a frankfurti székhelyű intézmény független marad, s korábbi ígéretükhöz híven Párizs és Berlin tartózkodik minden egyéb politikai kommentártól a kérdésben. Beszéltek egy úgynevezett „aranyszabályról” is, mely az Európai Bíróságot vonná be olyan esetekben, amikor adott ország költségvetése jelentős deficitet mutat, s az EB vizsgálná felül a költségvetést. Merkel és Sarkozy megegyezett abban is, hogy amíg a válság tart, addig havonta csúcstalálkozót tartanának az euróövezet kormányfői.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!