Csökkent a GDP

Németországban 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék tavaly a negyedik negyedévben a német statisztikai hivatal szerdán publikált előzetes adatai szerint.

PR
2012. 02. 15. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adat kedvezőbb a Destatis januárban közölt becslésénél, amely szerint 0,25 százalékkal csökkent a legnagyobb európai gazdaság teljesítménye a tavaly október–decemberi időszakban. Éves szinten – 2010 negyedik negyedévéhez képest – 1,5 százalékkal nőtt a német GDP, 2011 egészét tekintve pedig 3 százalékos volt a növekedés a 2010-ben elért 3,7 százalék után. A tavalyi utolsó három hónapban a háztartások fogyasztása kismértékben visszaesett, és hozzájárult a GDP csökkenéséhez a külkereskedelem is. Kedvező hatás csupán a beruházások oldaláról érte a német gazdaságot, főleg az építőipari beruházások nőttek az előző negyedévhez képest.

A hivatal jelentésében hangsúlyozta, hogy a német gazdaság növekedési üteme ugyan lelassult az év végére, teljesítménye azonban így is valamennyi negyedévben egyértelműen jobb volt, mint egy évvel korábban, így tovább folytatódott a kilábalás a 2008-ban kirobbant világgazdasági válságból. A DIW berlini gazdaságkutató intézet viszont a Destatis adatait kommentálva azt emelte ki, hogy 2011 végén mindenekelőtt két húzóágazat, az ipari termelés és az export lassult le, a német gazdaság ezért igen kedvezőtlen helyzetben kezdte az új évet. Tovább rontja a kilátásokat a kemény februári hideg, a gazdasági teljesítmény így várhatóan 2012 első negyedévében is gyenge lesz a DIW szerint.

Reménykeltő ugyanakkor, hogy az utóbbi időszakban javult az üzleti hangulat, és ismét lendületesen bővült az ipar rendelésállománya, ezért arra lehet számítani, hogy az euróövezeti válság csak átmenetileg hátráltatja a német gazdaság fejlődését. Az év közepén ismét nagyobb ütemű növekedés kezdődik, 2012 egészében pedig 0,6 százalékos GDP-növekedés várható – írta kommentárjában a DIW.

A gazdaságkutató intézet derűlátóbb, mint a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely kedden bemutatott elemzésében 0,4 százalékos német GDP-növekedést valószínűsít 2012-re. A berlini kormány mindkét szervezetnél optimistább, 0,7 százalékos gazdasági növekedést vár az idei évre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.