A New Chance Credit ellen is van már elsőfokú ítélet, a bíróság 2011. november 29-én 13 pontban mondta ki érvénytelennek a pénzügyi szolgáltató üzletszabályzatának és szerződésmintáinak feltételeit valamennyi érintett ügyfél esetében. Ilyen érvénytelenített kikötés volt például, hogy ha az adós nem hosszabbítja meg a hitel teljes futamidejére a pénzügyi szolgáltató opciós vételi jogát (a jogszabály öt évre ad erre lehetőséget), a hitelező felmondhatja a szerződést, illetve ha az adós aláírja a hitelszerződést, lemond a Ptk.-ban biztosított esetleges megtámadási vagy végrehajtás-felfüggesztési jogáról.
A Quality Financial elleni közérdekű kereset esetében is számos szerződéses feltételt problémásnak tart a felügyelet. Ilyen például az, amelyik szerint a társaság bármikor felmondhatja a szerződést, ha nem áll rendelkezésére refinanszírozási forrás, s a szerződő ezzel szemben nem élhet ellenköveteléssel, vagy ha az adós szerződésszegést követ el, a hitelező a hitelszerződést úgy mondhatja fel, hogy irreálisan magas összeget, az aktuális tartozás 5 százalékát levonhatja szerződés felmondási költségtérítés címén.
A Pesti Hitel Zrt. ellen 2011. december 13-án indított közérdekű igényérvényesítési pert a PSZÁF, mert számos szerződéses feltételt tisztességtelennek tart. Binder István ezek között említette, hogy ha az adós a szerződéstől eláll, akkor az elállásig teljesített befizetései nem járnak vissza, s az adós nem jogosult a kölcsönszerződésből eredő kötelezettségeivel szemben esetleges ellenköveteléseket beszámítani.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!