Az energiaszektornak szánnak kiemelt szerepet Szijjártóék

Szijjártó Péter a Magyarország és Moldova közötti energetikai és légügyi együttműködés szorosabbra fűzéséről tárgyalt a moldovai gazdasági miniszterhelyettessel.

PR
2013. 04. 24. 11:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Magyar-Moldovai Gazdasági Vegyesbizottság ülését követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködésben az energiaszektornak lesz a legnagyobb szerepe, de az egyeztetésen szó esett a Budapest és Kisinyov közötti közvetlen légi összeköttetés létrehozásáról is.

Octavian Calmic hangsúlyozta, hogy Moldova számára nagyon fontos a kereskedelmi és gazdasági együttműködés Magyarországgal, valamint hogy a két ország közötti áruforgalmat még lehetne növelni.

Az államtitkár elmondta: Magyarország már európai uniós elnöksége alatt is határozottan támogatta Moldova európai integrációs törekvéseit a keleti partnerség keretében, és erre a jövőben is számíthatnak.

Az energetikai együttműködésről elmondta: a Magyar Villamos Művek (MVM) terjeszkedési politikájában a délkelet-európai, balkáni térség nagy szerepet kap. A Moldovai Köztársaság európai uniós és nemzeti forrásokból fejleszti villamosenergia rendszerét, s az infrastrukturális beruházások egy része magas feszültségű vezetékhálózatok építéséből, valamint Moldova és az uniós országok villamosenergia rendszerének összekötéséből áll. Ezen a területen az MVM-nek lehetősége nyílik a keleti, illetve balkáni terjeszkedési politikájának folytatására – jelezte Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a moldovai privatizációs folyamatokban is részt vehetnek magyar cégek.

A Magyarország és Moldova közötti gazdasági együttműködés másik fontos területe a légiközlekedés. A magyar kormány a közvetlen légi összeköttetés létrehozása érdekében folyamatosan konzultál a Wizzairrel. A tárgyalásokról Szijjártó Péter elmondta, hogy a szakmai dolgokban már látszik a megállapodás, a pénzügyi előkészítés még folyik, a két kormány döntést hoz arról, hogy alapos előkészítés után pénzügyi kompenzációval részt vesz-e közvetlen légijárat indításában.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az Aeroplex magyar vállalat kifejezetten érdeklődik a moldovai állami légitársaság 320-as Airbusokból álló flottájának földi karbantartása iránt, az ehhez szükséges, versenyképes ajánlat összeállítása már folyamatban van.

A magyar vízgazdálkodással foglalkozó cégek is érdeklődnek a moldovai fejlesztési projektekben való részvétel iránt, amire a moldovai kormány nyitott – mondta Szijjártó Péter. Két konkrét beruházás tenderén a magyar környezetipari és vízipari klaszter vállalatainak részvétele várható: az egyik egy szennyvíztisztító telep rekonstrukciója Kisinyovban, a másik pedig egy városi víztisztítási fejlesztés – ismertette a külügyi és külgazdasági államtitkár.

A vállalatok közötti együttműködés érdekében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködési megállapodást köt a Moldovai befektetés- és exportösztönzési szervezettel; az erre vonatkozó dokumentumot Szijjártó Péter és Octavian Calmic a szerdai sajtótájékoztatót követően írta alá. Az államtitkár elmondta, hogy a két ország a kamaráit is arra kéri, mielőbb vegyék fel a kapcsolatot, mivel a vállalati együttműködés a harmadik országok piacain kifejezetten előnyös lehet.

Octavian Calmic kiemelte: a kétnapos vegyesbizottsági tárgyalásokon szó esett energetikai, mezőgazdasági, fejlesztési, környezetvédelmi, kutatás-fejlesztési együttműködésről, valamint a kis- és közepes vállalatok, ipari klaszterek kooperációjáról. A miniszterhelyettes köszönetet mondott Magyarország támogatásáért Moldova európai uniós tagságának elősegítéséért, valamint a magyar soros elnökség alatt nyújtott támogatásért.

Beszámolt arról is, hogy ennek eredményeképpen elindultak a tárgyalások Moldova és az Európai Unió között a társult tagsági státusz és a szabadkereskedelmi megállapodás felé. Az egyeztetések már az idén lezárulnak, és várhatóan jövőre már alkalmazni is tudják a szabadkereskedelmi egyezményt, így fejlődésnek indulhatnak a kétoldalú kapcsolatok az uniós tagállamokkal – mondta Octavian Calmic.

A magyar–moldovai áruforgalom kapcsán kifejtette, hogy mindkét fél feltérképezi a bővítési lehetőségeket, és a kapcsolatok kiterjesztésére törekszik majd. A gazdasági miniszterhelyettes megerősítette, hogy segítik a magyar részvételt a privatizációs tendereken.

Emlékeztetett arra, hogy Moldova 2010-ben az európai energetikai közösség tagja lett, és azon dolgoznak, hogy fizikailag is kapcsolódjanak az európai energetikai infrastruktúrához. A magyar vállalatok ezen a területen is be tudnak kapcsolódni, nagyfeszültségű vezetékek, gázvezetékek építésénél – hangsúlyozta.

A Budapestet elkerülő V0-s tehervasúti gyűrű kiépítésének finanszírozásáról és kivitelezéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos április 18-án Pekingben Csiang Jao-ping kereskedelmi miniszterhelyettessel, valamint a Kínai Vasútépítési Vállalat (CCECC) és a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) felső vezetőivel.

A Kínai Népköztársaság harmadik leggazdagabb tartománya, Santung külön szálon is keresi a kapcsolatot Borsod megyével. Az üzleti mellett az egyetemi kapcsolatokat is erősíti a két fél.

Az állam ügyei lassan rendbe jönnek, az új állami struktúra kialakítása lezárult, így Magyarország készen áll arra, hogy nyisson az Öböl-térség országai felé – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy nemzetközi konferencián április 17-én.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.