Történelmi adatok: több mint 20 éve nem történt ilyen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A foglalkoztatottak létszáma 2010 nyarától folyamatosan növekszik.

WA
2013. 09. 27. 7:55

Június–augusztusban a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 234 ezer volt, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal, 9,7 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma lényegében nem változott, 206 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk pedig megegyezett az egy évvel korábbi 10,2 százalékkal.

A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően – mint a Munkahelyvédelmi Akcióterv, vagy az Első Munkahely Garancia Program – a munkanélküliség folyamatosan csökken és a foglalkoztatottság fokozatosan bővül – közölte az NGM. Az elmúlt időszakban publikált további makroadatok (bővülő beruházások, emelkedő reálbér) is azt támasztják alá, hogy a magyar gazdaság stabil, felfelé ívelő pályára lépett, amelynek következtében a növekedés 2 százalék lehet 2014-ben.

Idén 0,5 százalékkal növekszik a magyar gazdaság teljesítménye, az ütem 2014-ben pedig 2 százalékra gyorsul – vélik a Capital Economics elemzői. A szakértők tehát a magyar kormány prognózisában – 1,9 százalékkal számolnak jövőre – szereplőknél is jobb adatokat várnak. Ismeretes, csütörtökön látott napvilágot az EY legfrissebb eurózóna-előrejelzése is, amiben az áll, hogy az uniós tendenciát felülírva hazánk már az idén elhúz a többi tagállamtól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.