– Az állami pályázatírás gondosan előkészített térnyerésével máris kés van a piaci szereplők torkán?
– Szerencsére úgy néz ki, ettől nem kell tartani, mert a pályázati tanácsadás terén a szakértelemre és a megbízhatóságra változatlanul szükség és igény van. Más kérdés, hogy a kormány alaposan megköti a pályázók kezét azzal, hogy alacsonyabban vonja meg egyes költségek arányát. Projektmenedzsmentre például az eddigi 2-12 százalék helyett legfeljebb 2,5 százalékot lehetne fordítani, viszont abban elszámolható lesz már a pályázati tanácsadó is – eddig nem engedték.
– Vagyis a nehézségek ellenére van létjogosultsága a Pátosz tevékenységének?
– Mindenképpen, a 2004-es EU-csatlakozás óta működő civil szakmai szervezetünk tagjai sokat dolgoztak azért az elmúlt több mint tíz évben, hogy az uniós támogatások a hazai pályázókhoz kerülhessenek. Egyrészt szakmai észrevételeinkből készített tanulmányokat küldünk a felhívások javítására a kiíróknak, másrészt ellátjuk a pályázati tanácsadók érdekképviseletét, nemzetközi projektekben veszünk részt. Belső képzéssel és információs hálózattal támogatjuk a tagokat, illetve igyekszünk elősegíteni a piacnak a szakmailag vagy etikailag problémás tanácsadóktól való megtisztulását is. Ezért vezettük be tavaly a szakértői kártyát és a „megbízható tanácsadó” tanúsítványt, amelyek megszerzése szigorú feltételekhez kötött.
– Miközben a kormány deklarált célja a 2007–2013-as programozási időszak forrásainak százszázalékos lehívása, a 2014–2020-as ciklus pályázatai még mindig nem jönnek tömegével.
– Most már jó eséllyel megvalósul az év végéig a teljes forrásfelhasználás, ehhez a következő szűk hét hónapban 6-700 milliárd forintnak kell átfolynia az intézményrendszeren. De a kisvállalkozások forráséhségét nem lehet az előző hétéves időszak eredményes zárásával csillapítani, tizedszer már nem kíváncsiak az újabb dátumra, hogy ekkor és ekkor már tényleg jön a pályázati dömping. Eltelt másfél év az új ciklusból, és még mindig a nagy áttörésre várunk. A kkv-szektort eddig érdemben két kiírás érintette a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programon belül, az egyik a kapacitásbővítésre, a másik a piacra jutásra irányult. Annyira várják a támogatásokat a cégek, hogy nem csoda a többszörös túljelentkezés, 8 helyett 80 milliárd forintos meghirdetett keret meghatározása lett volna célszerű. Hiába mondják, hogy a termeléssel foglalkozó vagy a feldolgozóiparban érdekelt vállalatoknak áll a zászló, a legtöbben nem mernek belevágni a fejlesztésbe, amíg nincs pályázati pénz. A két pályázatra visszatérve: egy dolog, hogy az ígért 30 nap helyett 4-5 hónap sem volt elég az elbírálásra, de csak a Pátosz nyolcvan hibát talált a kiírásokban. Szövetségünk készen áll arra, hogy ne csak utólag észrevételezzen, hanem a kiírások részleteinek pontos megfogalmazásában is részt vegyen; ezzel gördülékenyebbé válhatna a pályáztatás. Például hogy ne okozhasson félreértést a normatív alapú elbírálás, amivel a kritériumoknak való megfelelés esetén automatikusan nyerni fog az adott projekt.
– Azzal, hogy Közép-Magyarország fejlettsége elérte az EU-átlag 90 százalékát, már csak 50 százalékos intenzitású támogatást kaphat a központi régió. Reális forgatókönyv, hogy ezután jó néhány cég vidékre helyezze a központját, de a tevékenységét továbbra is a fővárosra összpontosítsa?
– Ez már jó néhány éve tartó folyamat, de míg egy webshopot könnyű áthelyezni Szabolcsba, addig ez egy újpesti textilgyár esetében nehezen képzelhető el. Ha az ország vállalkozói térképét vetjük össze a gazdaságfejlesztési forrásokkal, nagy aránytalanságra bukkanunk. A cégek vidék-főváros aránya hozzávetőleg 60-40 százalék, a pályázható támogatási összeg pedig nagyjából 95-5. Így nem csoda, hogy aki teheti, régióhatárt lép át, de ez csak a szolgáltatócégek számára valós opció.
– A januárban életbe léptetett biztosítékmentesség mekkora előnyt jelent a cégeknek?
– Bár pontos kimutatás nincs, az biztos, hogy több ezren igénybe vették ezt a lehetőséget. Kétségtelen előnye, hogy bármely kedvezményezett biztosítékmentesen juthat brüsszeli forráshoz, akinek van legalább egy lezárt, teljes üzleti éve, és nincs köztartozása. Elvileg a vállalati hitelezést is növelheti, hiszen nem kell jelzálogként ingatlanokat lekötni, s azokat fedezetként felajánlani, ezért ugyanazok a vagyontárgyak hitelfedezetként is szolgálhatnak. Gyakorlatilag azonban visszaélésre is lehetőséget ad a biztosítékmentesség, és itt inkább a 2-300 millió forintos tételekre gondolok. A nagy összegű pályázatoknál érdemes minden esetben helyszíni ellenőrzést tartani, mert határozott állami kontroll nélkül nehéz kiszűrni a csalókat, akik a mentességet kihasználva csak vissza akarnak élni egy-egy projekttel.
– Hogy látja az új közbeszerzési törvényt: több vitás brüsszeli ügyünk végére is pontot tehet?
– Ilyet senki sem ígérhet, csak remélhetjük. Európa-szerte hallani, hogy a franciáknál a franciák, a németeknél a németek, az osztrákoknál az osztrákok viszik el a nagyobb megrendeléseket, mégis a magyarok a rosszfiúk az unióban, holott az említett országokhoz képest nálunk lényegesen kiegyensúlyozottabb a nagy összegű tendereknél a hazai és külföldi nyertes pályázók aránya. Azzal talán át lehet vágni a gordiuszi csomót, ha elmozdulunk abba az irányba, hogy a legjobb ár helyett az legyen a legelőnyösebb ajánlat, amelynek nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi hatása is kedvező. Kíváncsian várom a törvény novemberre ígért bevezetésének utóéletét.
– Mit szól ahhoz, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet a könyvében arról ír: Németh Lászlóné korábbi fejlesztési miniszter hetente találkozott Orbán Viktorral, ahol eldöntötték, kik nyerhetnek egymilliárd forint felett pályázati pénzt. Mindezt maga a miniszterelnök sem cáfolta.
– A fejlesztéspolitika olyan összetett szó, amelynek sokszor az utótagján van a hangsúly, de nem csak nálunk, hanem mind a 28 EU-tagállamban. Közvetlenül vagy közvetve, de mindenütt hatást gyakorol a fejlesztési források elosztására a regnáló kormány. De ha a kis- és középvállalkozásokat ebben a ciklusban valóban feltőkésítik, s ezáltal a versenyképességük a külpiacokon is jelentősen megnövekszik, nem érheti szó a ház elejét.
