Egy rövid beszélgetés után Gabriel bocsánatot kért a csatártól, és kinyújtotta a kezét, hogy kezet fogjon vele. Woltemade azonban ezt visszautasította, és nem fogta meg a védő kezét, hanem elsétált. – Utána bocsánatot kért, szóval szerintem tudta, hogy arcon ütött. Nem tetszik ez nekem, ha csinálsz valamit, majd pár másodperc múlva bocsánatot kérsz, az nem része a játéknak.
Szeretem az olyan helyzeteket, amikor lehet egy jó csatát vívni, de mindig igazságosnak kell lennie. A könyöke az arcomba aligha tartozik ebbe a kategóriába.
Mindenki az Arsenal ellen van?
Noha Mikel Arteta együttese az utolsó percekben fordított, a vezetőedzőnél így is téma volt Gyökeres elvett büntetője. A spanyol edzőt pedig csak megerősítette a csapat legjobbja , Bukayo Saka, aki olajat öntött a tűzre.
– Szóhoz sem jutok, de most már nem is számít. Számomra a VAR csak egyértelmű és nyilvánvaló hibák esetén alkalmazható. Az a tény, hogy a bírónak ennyi ideig tartott a döntés meghozatala, azt mutatja, hogy nem volt egyértelmű hiba.
Ezek a kis dolgok mindig ellenünk szólnak, de ma megkaptuk, amit megérdemeltünk
– zárta Saka, akit Arteta a második félidőben lecserélt, miután továbbra sem teljesen egészséges. Az Arsenalra két hazai meccs vár még a válogatott szünet előtt.
- Október elsején a görög Olimpiakoszt fogadja a Bajnokok Ligájában.
- Majd a hétvégén a már új edzővel rohamozó West Ham Unitedet látja vendégül az Emirates Stadionban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!