Az St. Truiden edzője forrong, szerinte megint elcsalták a meccset
A lefújás után a hazaiak edzője magából kikelve dühöngött, és a játékvezető teljesítményét kritizálta az elvett gól és a piros lap kapcsán.
– Tizenegy a tizenegy ellen csak egy csapat volt a pályán, a Genk nem volt velünk egy szinten – kezdte a sajtótájékoztatót Wouter Vrancken. – Van Helden piros lapja. Minél többet nézem vissza az esetet, annál kevésbé értem. A játékvezető azt magyarázta nekem, hogy az ellenfél bokája felett találta el a lábát, ez viszont nem igaz. A visszajátszásokon ennek az ellenkezője látszik.
Egyszerűen nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. Míg a Genk második góljánál Nkuba könyökkel nyakon vágta a kapusunkat. Ez tisztán látható volt, de az ítélet elmaradt. Ez már zsinórban a második derbi, amikor ilyenek miatt vesztünk pontokat!
Ismerős ellenfél következik az FTC-nek
- A Genk–FTC mérkőzést október 2-án, csütörtökön 21 órakor rendezik. A Genk az első meccsét megnyerte a sorozatban csütörtökön Glasgowban, míg a Fradi hazai pályán ikszelt a Viktoria Plzen ellen.
- A két csapat a Konferencialigában már találkozott 2023-ban. A csoportkörben mindkét meccs döntetlennel végződött – Belgiumban 0-0, Magyarországon 1-1 –, a magyar bajnok gólját akkor Alekszandar Pesics szerezte, a szerb támadó a csehek ellen is főszereplő volt a fejesével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!