Sokszor megkongatták már a vészharangot a magyarországi bankrendszer néhány tagja kapcsán, de egyelőre még az összes hírbe hozott pénzintézet tartja magát. Először 2013 decemberében Matolcsy György jegybankelnök beszélt arról a Hír TV Bruttó című műsorában, hogy másfél éven belül négy nagybank is kivonulhat az országból. Hasonlóképpen nyilatkozott fél évvel később Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori ügyvezető igazgatója. Szerinte a magyar gazdaság nem akkora, hogy elbírjon ennyi nagybankot.
A szakember ez év szeptember elején már arról beszélt a szokásos éves közgazdász-vándorgyűlésen, hogy a passzív bankokat kivonultnak tekinti. Bár neveket nem említett, kiemelte, hogy arra a három nagy és egy-két közepes pénzintézetre gondol, amelyeknél tartósan és jelentősen a szektor átlaga alatt van a hitelezés, illetve amelyek erőteljesen csökkentették a fiókhálózatukat. Még a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő is arról írt tavaly decemberben, hogy az osztrák bázisú bankok, így a Raiffeisen, az Erste, illetve az UniCredit kivonulásának valószínűsége növekedett. De hírbe hozták már a CIB Bankot is. Eddig a hitelintézetek mindegyike cáfolta a híreket, s mostanáig valóban nem adták föl magyarországi hadállásaikat. Nem is lett volna egyszerű, hiszen egy bankhálózatot fölszámolni csak hatalmas veszteségekkel lehetne, amire eddig egyetlen nagybank sem vállalkozott. Vásárló pedig minden híresztelés ellenére nemigen akad. A magyar gazdaság nem áll ugyan rossz lábakon, ám a magas bankadó, a tranzakciós díj, a bizonytalan és gyorsan változó jogszabályi háttér elriasztja a vevőket.
Miután a válság miatt tömegével bedőlő hitelek, de különösen a devizahitelesek megmentése érdekében hozott törvények – a végtörlesztés, az árfolyamgát, a devizaalapú jelzálog- és autó-, valamint a fogyasztási hitelek forintosítása – több ezer milliárd forinttal terhelték meg a bankokat, megszabadulni pedig a vázolt okok miatt nem tudtak a magyarországi hálózattól, ezért racionalizálásba kezdtek. Ez leglátványosabban a fiókok visszanyesésében mutatkozik meg. A jegybank adatai szerint 2011-ben 1700 bankfiók várta az ügyfeleket, 2012 végére ezek száma 1560-ra csökkent. De 2013 és 2014 között további 180-nal zsugorodott a hálózat.
Idén a nagy bankok közül a Raiffeisen és az UniCredit jelentette be, hogy jelentősen csökkentik már korábban is megnyirbált fiókhálózatukat. Az utóbbi időben egyébként inkább titkolják a pénzintézetek a bezárásokat, inkább áthelyezésnek vagy összevonásnak nevezik őket, illetve arról beszélnek, hogy a lakossági igények a digitális bankolás irányába változnak, ezért nincs szükség sok fiókra.
Érdemes azt is megnézni, mely bankok a nyertesei a válság óta zajló folyamatoknak. A számok azt mutatják, leginkább az OTP Bank profitált a változásokból: a mérlegfőösszeg alapján felállított rangsorban amúgy is jelentős fölénye tovább erősödött. Nemcsak azért, mert az elmúlt hat-hét évben több mint ezermilliárd forinttal növelte mérlegfőösszegét, hanem azért is, mert az UniCredit kivételével szinte az összes nagybank veszteséget volt kénytelen elkönyvelni ebben a tekintetben.
Az OTP erőfölényét jól mutatja, hogy több mint hétezermilliárd forintos mérlegfőösszegével csaknem háromszor akkora tőkeereje van, mint az utána következő K&H Banknak. Az UniCredit, jelentősen javítva tőkeerejét, a 3. helyre tornászta föl magát jó fél évtized alatt. Ezzel szemben a CIB Bank jelentősen visszaesett a rangsorban. Hozzá kell tenni, a devizahiteles-mentő csomagok terhei különbözőképpen érintették a pénzintézeteket attól függően, mennyire voltak érdekeltek a hitelezésben. S miközben megvalósult a kormány álma a felerészben magyar bankrendszerről, arra is figyelemmel kell lenni, hogy a külföldi anyabankok jelentős tőkepótlással tartották életben magyarországi leánybankjaikat az elmúlt öt évben.
