Felfüggesztették a Fehéroroszország elleni szankciókat

A jövőben akár véglegesen is eltörölhetik a büntetőintézkedéseket.

MTI
2015. 10. 29. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió közleményben tudatta, hogy négy hónapra felfüggesztették a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást magukban foglaló korlátozásokat 170 természetes személy ellen. Négy további személy ellen életben maradnak a büntetőintézkedések, illetve továbbra is érvényes lesz az uniós fegyverembargó Fehéroroszország ellen.

Diplomáciai források szerint az Aljakszandr Lukasenka államfő elleni szankciókat eltörölték, ezt azonban hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

A szankciók eltörlésére vonatkozó döntésre azután került sor, hogy a korábbiaknál átláthatóbb módon és nyugodtabb légkörben tartottak elnökválasztást október elején Fehéroroszországban, valamint az egykori szovjet tagköztársaságban augusztus végén szabadon engedtek hat politikai foglyot az elnök amnesztiarendelete értelmében.

A tájékoztatás szerint az unió továbbra is szorosan figyelemmel fogja követni a demokrácia és az emberi jogok helyzetét Fehéroroszországban, és ettől függően a jövőben akár véglegesen is eltörölheti a büntetőintézkedéseket. A francia Európa-ügyi államtitkár korábban mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy a szankciókat szükség esetén azonnali hatállyal ismét életbe léptethetik.

A nyugati sajtóban gyakran Európa utolsó diktátorának nevezett Aljakszandr Lukasenka ellen 2011 januárjában rendelt el szankciókat válaszul az Európai Unió a kelet-európai országban az azt megelőző évben rendezett választások meghamisított eredményére és az ellenzékiekkel szembeni durva fellépésre.

Az 1994 óta hivatalban lévő Lukasenka a várakozásoknak megfelelően fölényesen, a szavazatok 83,49 százalékával nyerte meg az októberi elnökválasztást, megszerezve ezzel ötödik mandátumát. A fehérorosz államfő szerint az elnökválasztás megfelelt a szabad és tisztességes választás kritériumainak. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ezzel szemben azt közölte, hogy az nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Az egykori kommunista párttitkár és kolhozigazgató, Aljakszandr Lukasenka 1994-es elnökké választása óta az Oroszországgal való szoros összefonódás irányzata érvényesül a fehérorosz politikában, Minszk és Moszkva 1999 decemberében uniós szerződést is kötött a politikai és gazdasági integráció elmélyítésére. Ennek ellenére Lukasenka az elmúlt években nyíltan bírált egyes orosz lépéseket, és javult a Nyugathoz fűződő viszonya, amióta Minszkben az év elején tárgyalásokat tartottak a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezéséről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.