A Kijev elleni nagyszabású légitámadás során a lengyel nagykövetség épülete is megsérült – számol be róla a The Kyiv Independent ukrán hírportál.

Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője a RMF24 lengyel hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy egy „rakétaelem vagy kiskaliberű lövedék” csapódott be a nagykövetség tetejébe, átütve a mennyezetet. A törmelék a konyhai részben landolt, de szerencsére a kár „nem jelentős”, és személyi sérülés sem történt.
Az orosz támadás során közel ötszáz drónt és több mint negyven rakétát indítottak Ukrajna ellen, amelynek következtében legalább négy ember életét vesztette és több mint hetvenen megsérültek, főként Kijevben és Zaporizzsja térségében. A fővárosban és környékén legalább 36 sérültet regisztráltak, míg mind a négy halálos áldozat Kijevben vesztette életét.
Az incidens egy amúgy is feszült időszakban történt, miután az elmúlt hetekben Lengyelország, Románia és feltehetően Dánia légterét is orosz drónok sértették meg. Észtország nemrég azzal vádolta Oroszországot, hogy három MiG-31-es vadászgéppel 12 percre behatolt az észt légtérbe, ezt azonban az orosz fél tagadja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közleményben ítélte el a támadássorozatot, amely több mint 12 órán át tartott.
Brutális csapások, szándékos, célzott terror hétköznapi városok ellen – közel 500 támadó drón és több mint 40 rakéta, köztük Kinzsal típusúak. Ma reggel ismét orosz-iráni 'sahedek' vannak az égbolton
– fogalmazott az ukrán államfő a közösségi médiában.
Kijevben találat érte a kardiológiai intézet épületét is, az áldozatok között pedig egy 12 éves kislány is volt. Zelenszkij részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és szeretteinek. Ukrajna-szerte legalább 40 sebesültről tudni, köztük gyermekekről is.
A támadások során károsodott egy kenyérgyár, egy gumiabroncs-gyártó üzem, valamint számos lakóház és más polgári infrastruktúra. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy minden szükséges szolgálat a helyszínen dolgozik a károk felmérésén és elhárításán.
Moszkva folytatni akarja a harcot és a gyilkolást, és megérdemli a világ legkeményebb nyomását
– igyekezett a hírt a saját hasznára fordítani Zelenszkij.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)