Újabb csapás a szemétszállítókra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Adó- és díjcsökkentéseket kérnek a csőd szélén álló hulladékkezelő vállalatok, mégis növelik a terheiket.

Illés József
2015. 10. 27. 8:29

Hajszál híján menekült meg a csődtől szeptemberben a Gémesi György által felügyelt, 106 Pest és Nógrád megyei települést ellátó Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. is. A két megyében 285 ezer lakost kiszolgáló társaságnak csak azért nem kellett leállítania a hulladékszállítást, mert részletfizetési kedvezményt kapott a mintegy 60 millió forintot kitevő általánosforgalmiadó-tartozásának megfizetésre a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A Zöld Híd hat részletben fizetheti be az adóhatóságnak a tartozását, s ennek eredményeként lehetősége nyílt a vállalatnak a túlélésre. Így valameddig még működőképes marad.

Az alapprobléma azonban továbbra is megmarad: a rezsicsökkentéssel visszavágott bevételek és a kivetett új közterhek, vagyis a lerakói járulék mellett kirótt, úgynevezett felügyeleti díj, az útdíj, a tranzakciós adó által megnövekedett költségek miatt a cég bevételei csak napi szinten fedezik kiadásait, és nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy megfelelő tartalékokat képezzen a társaság. Emiatt a vállalkozás már középtávon sem életképes. Gémesi György számításai szerint a cég várhatóan csak a jövő tavaszig marad talpon, ha nem történik valamilyen válságkezelő lépés a kabinet részéről.

Emlékezetes: a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke már többször felvetette, hogy a hulladék elszállítását végző társaságok esetében is az lehetne az egyik előremutató intézkedés, ha a tevékenység általános forgalmi adóját – mint korábban a távhőszolgáltatásét – a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentené a kormány. A „felszabaduló” 22 százalék pedig a szemétszállító vállalatoknál maradna és biztosítaná azok működőképességét. A javaslatát azonban figyelemre sem méltatta a kormányzat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.