A szupergazdagoké a fél világ

Elégedettek lehetünk-e egy olyan világgal, ahol a leggazdagabb egy százaléknak több vagyona van, mint a maradék 99 százaléknak együttvéve?

A júniusban zárult adatgyűjtés szerint 33,7 millióan, azaz a világ felnőtt lakosságának 0,7 százaléka tartozik a dollármilliomosok táborába, akik (113 ezer milliárd dollár értékben) az összvagyon 45,2 százalékát birtokolják. (Tizenöt éve még 13,7 milliomost tartottak számon.) Közülük 45 ezer mondhatja el magáról, hogy 100 millió dollárnál is több pénzen ül. De ami igazán elgondolkodtató, hogy a legfelső egy százalék – a 759 ezer dollárnál többet felhalmozók kerültek ebbe a kategóriába – szerezte meg a globális vagyon 50,4 százalékát, amire korábban nem volt példa. A napjainkban végbemenő „egyenlőtlenségrobbanásnak” leginkább a középosztály issza meg a levét, amely egyre jobban leszakad az élbolytól.

Ijesztően nagyra nyílt tehát az olló a gazdagok és a szegények között, amint erre nemrégiben Thomas Piketty sztárközgazdász is figyelmeztetett A tőke a 21. században című könyvében. Szerinte a történelem során mindig voltak olyan időszakok, amikor az egyenlőtlenségek mérséklődtek, ám főleg a 2008-as válságot követően a világgazdasági növekedés lassult, ami újfent a gazdagság koncentrálódásához vezetett. Ez régiós szinten is igaz: a világ felnőtt népességének 18 százalékát adó Észak-Amerikában és Európában összpontosul a globális vagyon 67 százaléka, míg a világ lakosságának egyötödét adó Kínára csak 9 százaléka jut.

Ám a súlypontok kezdenek eltolódni: aligha meglepő, hogy egy év alatt az Egyesült Államokban gyarapodott a legjobban – 4,6 ezer milliárd dollárral – a háztartások vagyona, a második helyre viszont nem valamelyik európai ország, hanem Kína került 1,5 ezer milliárd dolláros vagyonnövekedéssel. Az afrikai, az ázsiai–csendes-óceáni, az európai és a latin-amerikai térségben, dollárban számolva, egyaránt zsugorodott az össznépi vagyon, igaz, ez alapvetően az amerikai valuta erősödésének számlájára írható.

Összességében 250,1 ezer milliárd dollárra, a világ éves GDP-jének több mint háromszorosára teszi a svájci jelentés a globális összvagyont, vagyis 52 400 dollár (14,7 millió forint) jut egy felnőtt lakosra. Ami nem lenne rossz, de az átlag mögött elképesztő különbségek rejlenek. Egy malawi polgár gyakorlatilag nincstelen, csak 169 dollárt (alig 50 ezer forintot) mondhat a magáénak, miközben az e téren vezető Svájcban ennek több mint háromezerszeresére, 567 ezer dollárra (csaknem 160 millió forintra) rúg az egy főre jutó vagyon.

Hazánk a középmezőnyben található, miután elvileg minden magyarnak 30 796 dollárja (8,6 millió forintja) van. Lehet, hogy nem így érezzük, de ezzel az adattal a világ lakosságának gazdagabbik feléhez tartozunk. Elég ugyanis 3210 dollárnyi (900 ezer forint) vagyonnal rendelkezni ahhoz, hogy globális szinten a felső 50 százalékba kerüljön valaki. Hogyan lehetséges ez? A jelentés készítői hangsúlyozzák, hogy nem jövedelmi, hanem vagyoni számításokat végeznek: összegzik a háztartások ingóságait (például a bútorokat, háztartási gépeket), ingatlanjait, földjeit, készpénztartalékait, pénzügyi befektetéseit, nyugdíj-megtakarításait. Majd mindezekből levonják az adósságokat, így kapják meg a számításaik alapjául szolgáló nettó vagyont.

Ebből adódhatnak furcsa eredmények is, így fordulhat elő például az, hogy a statisztika szerint több szegény él Észak-Amerikában, mint Kínában. Pedig az Egyesült Államok és Kanada nyilvánvalóan sokkal gazdagabb, mint az ázsiai ország, ám utóbbinál szinte ismeretlen fogalom a jelzálogkölcsön vagy a diákhitel, ami mínuszba fordíthatja egy mégoly jól kereső háztartás egyenlegét is. E módszertani hiányosságnak tudható be tehát az, hogy egy frissen végzett harvardi diplomást is a világ legszegényebb tíz százalékába sorolják be a kutatók, ha 150 ezer dollárnyi diákhitelt vett fel egyetemi évei alatt, ami miatt épp negatív lett a vagyoni mérlege.

E torzítások ellenére az adatok jól rávilágítanak a középosztály veszélyeztetettségére, amelynek külön fejezetet szentel a Credit Suisse. Ma világszerte mintegy 664 millió felnőtt lakos (a globális népesség 14 százaléka) tartozik ide, míg 2000-ben még 524 millióan voltak. Ez idő alatt 122,6 ezer milliárddal növelték vagyonukat, ám a 2007–2008-as pénzügyi válság óta a világon szinte mindenhol lassabban gyarapodtak, mint a leggazdagabbak.

A középosztály lecsúszását mutatja, hogy az összvagyonból való részesedése 32 százalékra mérséklődött a 13 évvel ezelőtti 40 százalékról. Annál gyorsabban gazdagodott a középosztály felett álló mindössze 2 százaléknyi réteg. Ha összevonjuk a két osztályt, kirívó egyenlőtlenséget tapasztalunk: a világ népességének felső 16 százaléka tartja a kezében a globális vagyon 92 százalékát.

A kapitalizmus alapjellegzetessége, hogy a társadalmi különbségek nőnek, egyre nagyobb vagyonok halmozódnak fel kevesek kezében. – A leggazdagabb egy százalék pedig mindent megtesz azért, hogy a társadalmak egyenlőtlenek maradjanak – véli Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a francia Alternatives Economiques folyóirat hasábjain. A túlzott mértékű egyenlőtlenség azonban – különösen akkor, ha nem alakul ki egy stabil, összetartó középosztály – károsan hat a gazdasági növekedésre és a demokratikus döntéshozatalra is. Ha ez a folyamat töretlenül folytatódik, az súlyos etikai és gazdasághatékonysági bajok forrásává válhat.

Ezért vezető közgazdászok a vagyon újraelosztásának szükségességére figyelmeztetnek. Ennek érdekében komplex adózási rendszer bevezetését javasolják, amelynek kulcseleme lehet a jövedelmek és a vagyonok progresszív megadóztatása, a globális tőkeadó bevezetése, illetve a szegényeknek járó támogatások, kedvezmények emelése.