Drága lesz majd az olcsó szemétszállítás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Januártól nemcsak ügyfélként, hanem adózóként is fizetnie kell a lakosságnak a szemétszállításért.

Illés József
2015. 12. 18. 6:07

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elmondta: semmi értelmét nem látja a hulladékszállítási szektor államosításának. Ez az intézkedés ugyanis drága és felesleges. Emellett a lakosság számára sem lesz kedvező. A szemét elszállítását a helyi önkormányzatok tudják a legjobban megszervezni, nem egy központi állami mamutcég – jegyezte meg a szakember. Aki hozzátette: a hulladékkezelő cégek nem azért lettek országszerte veszteségesek, mert rosszul gazdálkodtak, hanem azért, mert a kormányzat befagyasztotta a szállítási díjakat, miközben drasztikusan emelte a kiadásokat. Bevezette például az útdíjfizetést és megduplázta a hulladéklerakási díjat.

Emlékezetes: a kabinet januárban a lerakási tarifákat a korábbi tonnánkénti háromezer forintról hatezer forintra növelte a még 2012-ben a parlament által megtárgyalt úgynevezett hulladéktörvény alapján. A rendelkezés eredetileg azt írta volna elő, hogy 2013-tól a lerakási díj háromezer forint, 2014-ben már hatezer forint, 2015-ben kilencezer forint, 2016-tól pedig 12 ezer forint legyen tonnánként. Ez az előírás azonban eredetei formájában betarthatatlannak bizonyult. Így jelenleg tonnánként hatezer forint a tarifa, ami a jövő év elejétől növekedne kilencezer forintra. A díjemelés azonban várhatóan nem történik meg, mert azzal a kormányzat már nem a szemétszállítási cégeket jelenleg működtető önkormányzatokat, hanem a most alakuló állami hulladékmamutcéget tenné még veszteségesebbé.

Schmidt Jenő szerint az áremelési korlátozás és a költségszint-növekedés miatt az új rendszerbe is kódolva van az állami cég évi hozzávetőleg tízmilliárd forintos vesztesége, amit ma még a hulladékos társaságokat működtető önkormányzatok állnak. Emellett az állami hulladékholding „megörökli” majd a szemétszállítási cégek 6-8 milliárd forintos kintlevőségeit is, amellyel egyelőre nem tudni, hogy mit fog kezdeni.

Az elnök úgy látja: kizárt, hogy a központi állami vállalat hatékonyabban működik majd, mint a mostani szemétszállító cégek. A rendszer ugyanis várhatóan elvileg úgy működik majd, hogy a mostani helyhatósági hulladékkezelő társaságok eszközei papíron a holdinghoz kerülnek, s az állami vállalat számláz majd a fogyasztóknak. Míg az önkormányzati cégek visszabérlik az eszközparkot, hogy továbbra is el tudják végezni a szemételszállítási teendőket. Így a vagyonelemek amortizációjának a költsége és a többi veszteség az állami holdingnál jelentkezik, s ezek a kiadások az adófizetők zsebét terhelik majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.