A légitársaság a májusban zárult 2015-ös üzleti évben igen jó eredményeket ért el: utasainak száma tavaly elérte a húszmilliót, ami 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a jegybevétel 895 millió euró, az egyéb bevétel 534 millió volt, míg a profit elérte a 224 millió eurót. Mindezek kapcsán Váradi kifejtette, hogy az idén 17 százalékos utasszámbővülésre számítanak, az olaj árának csökkenése pedig körülbelül öt százalékkal mérsékelheti a jegyárakat. – Jelenleg egy Wizz Air-út átlagosan 44 euróba kerül, de persze vannak 10 és 100 eurós jegyeink is. Egy hagyományos légicégnél az egyéb költségek miatt 100 euróról lehet beszélni – mutatott rá Váradi.
Az interjúban szó esett a légitársaság londoni tőzsdén való megjelenése óta eltelt szűk másfél év tapasztalatairól is. Mint a cég vezetője kifejtette, a papírok árának folyamatos emelkedése igazolja, hogy a Wizz Air felkészült a transzparens adatközlés jelentette kihívásokra. Az elhangzottak alapján egyébiránt arra lehet készülni, hogy a vállalat a közeljövőben növeli tőzsdei likviditását, magyarán saját részvényt dob piacra. – Nem tervezzük a Wizz Air-részvények bevezetését sem a Budapesti Értéktőzsdén, sem más piacokon. Rövid távon az a prioritás, hogy a részvényeink likviditása erősödjön Londonban. A vállalat részvényállományának 40 százaléka forog most a londoni tőzsdén, ez európai összehasonlításban viszonylag limitált likviditást jelent. Nincs olyan megfontolásunk és érdekünk, hogy ezt elaprózzuk – fogalmazott.
A poggyászkezeléssel kapcsolatos utaspanaszokkal kapcsolatban Váradi elismerte, hogy voltak kifogásolható esetek, jellemzően Budapesten. Ezért keresik a megoldást arra, hogy a csomagkezelés minden repülőtéren egyértelmű és egyforma legyen, ám ez – mint fogalmazott – igen nehéz feladat, hiszen más-más szolgáltatókkal kell szerződniük. A kézipoggyászra vonatkozó szabályzatot a cégnél nem vizsgálják felül.
A társaság vezére kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy amennyiben továbbjut a csoportkörből a magyar válogatott, úgy a további meccshelyszínekre is indítanak szurkolói járatokat. (A Wizz Air a csoportmeccsekre hirdetett járatai a borsos, 90 ezer forintos kezdő jegyárak ellenére is tele voltak, Marseille-be két gépet kellett csatasorba állítani.)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!