Megnyerte első milliárdos összegű közbeszerzését Homlok Zsolt szombathelyi vállalkozó. Az üzletember azzal került be korábban a hírekbe, hogy májusban feleségül vette Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos nagyvállalkozó kisebbik lányát, ezúttal azonban üzleti sikereiről számolhatunk be. A közbeszerzési adatbázis friss közzététele szerint Homlok Zsolt egy éve alapított cége, a Homlok Zrt. az idén novemberben elnyert egy több milliárd forintot érő közbeszerzést a MÁV Zrt.-től. A Homlok Zrt. vezette Várda 2017 Konzorcium a 2,86 milliárd forintos alapajánlata mellett egy 2,67 milliárd forintos opcionális munkát is elnyert. Tehát összesen 5,5 milliárd forintot érő közbeszerzés részbeni nyertese lett a frissen alakult cég, amelynek tavaly csak 600 ezer forintnyi bevétele volt. Túl sok referenciája sem lehetett, lévén ez volt az első közbeszerzés, amelyen indult.
Homlok cége a Penta Industry Kft.-vel társulva a Seszták Miklós fejlesztési miniszter „birodalmának” számító Kisvárdán dolgozhat majd a vasútállomás modernizálásán. Az alapajánlatban aluljárót építenek, átépítik a fővágányt, átalakítják a villamos vezetéket. Az opció szerint pedig aluljárót és szigetperont építhetnek majd. Mészáros Lőrinc vejének cége olyan építőipari nagyágyúkat szorított maga mögé, mint a korábbi munkáltatóját, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t vagy az A-Híd Zrt.-t, amelyek valamivel drágább árajánlatot tettek le az asztalra.
A Kisvárda állomás utazási színvonalának javítása II. ütem című közbeszerzés szerződéseit december hetedikén írták alá a felek.
Homlok Zsolt ötmillió forint jegyzett tőkéjű cége a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint jelenleg 16 főt foglalkoztat, ennyi ember viszont nem tudná elvégezni a beruházást. Ezért a közbeszerzési összegzés szerint alvállalkozókat is igénybe vesz. És ettől válik családivá a biznisz. Ugyanis az egyik alvállalkozó a Homlok Zsolt apósa, maga Mészáros Lőrinc egyedüli tulajdonában álló vasútépítő cég, az R-Kord Kft. A felcsúti polgármester cége mellett Homlokék még három alvállalkozót neveztek meg, az ország egyik legnagyobb beton- és vasbeton elemeket előre gyártó vállalatát, a Ferrobeton Kft.-t és a Vasútépítők Kft.-t.