Cseberből vederbe: az állami központosítás sem tett jót a felnőttképzésnek

Továbbra is rengeteg pénz megy el fölösleges, ellenőrizhetetlen képzésekre.

A felnőtt- és a munkahelyi képzések finanszírozása korántsem mondható zökkenőmentesnek. Az elmúlt években többször írt a sajtó kétes továbbképző intézmények működéséről és elherdált, nyelvi oktatásra szánt uniós pénzekről. Ezért próbáltuk megtudni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy a magyar állam mennyit és mire költ ezen a területen.

A felnőttképzésekre is jellemző az utóbbi évek államszervezési koncepciója: a centralizáció és a gazdasági szempontok előtérbe helyezése – legalábbis jelszavakban a gazdaságfejlesztési szempontok alá rendelik a források szétosztását. 2012-ig a cégeknek sokkal nagyobb autonómiájuk volt abban, hogy a munkavállalóik továbbképzését finanszírozhassák, hiszen a szakképzési hozzájárulás 33 százalékát saját alkalmazottra fordíthatták, ez 2012 januárjában megszűnt. A Nemzetgazdasági Minisztérium válasza szerint a szabályozást azért törölték, mert a cégek „sokszor nem saját szakmai érdekeik szem előtt tartásával határozták meg, hogy munkavállalóikat milyen képzésben részesítik, így e pénzügyi források felhasználásánál a munkavállaló humánerőforrás- és szakképzésfejlesztési céljai nem érvényesülhettek, vagy nem az erre fordított pénz nagyságának megfelelően”. Válaszukban egy állami számvevőszéki jelentésre hivatkoznak, miszerint a 2010. évben folytatott ellenőrzések alapján

e körben a hozzájárulásra kötelezettek 54 százaléka számolt el nem a jogszabálynak megfelelő képzési költséget.

Az NGM szerint a rendszer túl bürokratikus volt, és egyébként is megnyíltak a Társadalmi megújulás operatív program (Támop) keretében rendelkezésre álló európai uniós források, így azok szolgálták, illetve váltották ki az előző rendszert.

Az ÁSZ-jelentés szerint a 2007 és 2010 közötti szakképzési hozzájárulásból a bevallási adatok alapján összesen 270 milliárd forint kötelezettség keletkezett. A költségelszámolás lehetőségének jogszabályi biztosításával a vizsgált időszak egyes éveiben a pénzügyi forrásnak több mint a fele nem került be az állami költségvetés rendszerébe. A fejlesztési támogatás nyújtására és a saját munkavállalók képzésére, valamint egyéb csökkentő tételként elszámolt összesen 88,4 milliárd forintról, továbbá a Munkaerőpiaci alapból támogatásokra fordított 49,9 milliárd forintnyi összegről, vagyis

a pénzügyi forrásnak több mint feléről, 51,3 százalékáról nem mutatható ki, hogy mekkora hányada szolgált szakképzési, illetve szakképzésfejlesztési célokat.

Vagyis az Állami Számvevőszék szerint a rendszerrel az volt a baj, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerében igényelték az adókedvezményt, azonban nem dokumentálták a képzések tartalmát a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsnál.

Az új rendszerrel viszont az a fő probléma, hogy a munkahelyi képzésre vonatkozó Támop-kiírás utoljára 2012-ben frissült, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) rendszerén keresztül pedig még nem osztották szét a forrásokat. Vagyis 2012-től nemcsak a régi rendszert szüntették meg, de a Támop 18 milliárdos uniós forrásán kívül az erre a területre fordított támogatások radikálisan csökkentek. Valamint a rendszer nem lett hatékonyabb, hasonló problémákról számolhatunk be, mint az előzőnél, történetesen: nem arra költötték a pénzeket, amire kellett volna. Hadházy Ákos LMP-társelnök gyűjtötte össze a kétes képzéstámogatásokat még 2014-ben, melyek között volt rugalmas munkabeosztásra tanítás a temetkezési vállalkozások esetében, továbbá egy egri pékségnél higiéniás alapképzést és „komplex vezetőihatékonyság-fejlesztést” végeztek, egy vegyipari cégnél pedig egy japán eredetű vállalatvezetési rendszert oktattak.

A kormány kedvenc kutatóintézetének, a Századvégnek sincs jó véleménye a Támoppal kapcsolatos pénzköltésekről. Egy 2016-os tanulmánya szerint a munkahelyi képzések kapcsán nem tudnak jó gyakorlatot azonosítani. Ezeknél a típusú fejlesztéseknél az addicionalitás alapelve sok esetben sérülhetett, amennyiben a kedvezményezettek egy része vélhetően támogatás nélkül is nyújtotta volna az adott képzéseket, vállalati tréningeket. Sok kedvezményezett számára így a konstrukció könnyen elérhető forrást jelentett, könnyen teljesíthető feltételekkel. Vagyis a cégek saját forrást nem használnak fel, inkább az uniós pályázatokat használják fel. Ez azért baj, mert így gyakorlatilag nem növekszik az erre fordított összeg, pedig az uniós forrásoknak ez lenne a céljuk.

Az addicionalitás uniós alapelv a kohéziós források felhasználásával kapcsolatban, az európai strukturális és beruházási alapok működésének egyik alapelve. Lényege, hogy az elv által érintett régiókban az alapokból nyújtott hozzájárulások nem helyettesíthetnek strukturális célú állami vagy azzal egyenértékű kiadásokat. Szóval elvileg a magyar kormány nem tehetne olyat, hogy egy már meglévő támogatási formát eltöröl, és az uniós forrásból biztosítja, de mivel a bizottság az egész gazdaságfejlesztéshez hozzáadott értéket vizsgálja, ez nem ütközik szabályba.

Azt is hozzáfűzik, hogy a munkahelyi képzésekre szánt források értelmes felhasználását akadályozta a lassú adminisztráció, emiatt az akut vállalati igényeket nem sikerült kielégíteni. Ez is erősítette azt a gyakorlatot, hogy a vállalatok nem tényleges igények alapján fogalmazták meg fejlesztési céljaikat, hanem alapból nyújtott képzéseik esetén váltották ki a saját forrást az önrészen kívül. Vagyis arra pályáztak, amilyen pályázatra lehetőségük volt, és nem arra, amire szükségük.

Megpróbáltuk azt is megtudni, milyen arányban oszlanak meg a felnőttképzésben tanulók képzési terület szerint, de erre nem kaptunk választ a minisztériumtól. Egy 2012-es adatokkal dolgozó KSH- összegzés szerint

a műszaki, illetve informatikai képzések csak 5-6 százalékát teszik ki az összes képzésnek. Túlnyomó többségben vannak a gazdasági és az egészségügyi képzések.

Valószínű, hogy ez a Támop-pályázatok szétosztásánál sem volt másképp. Ha átnézzük, milyen jellegű pályázatokra mentek el a Támop-2.1 kezdetű források, akkor láthatjuk, hogy nagy többségben úgynevezett soft skillek fejlesztésére, mint például korszerű vezetői kompetenciák vagy kommunikációs és konfliktuskezelési gyakorlat elsajátítását elősegítő képzésekre.

Ezeknek a támogatásoknak voltaképp egy lényeges céljuk lehet, ez pedig a felnőtt lakosság készségeinek a fejlesztése. Arról, hogy ez miként változik, keveset tudhatunk meg, az OECD erre vonatkozó felméréseiben Magyarország eddig nem szerepelt. Hazánk a harmadik körben csatlakozik az adatgyűjtéshez a négy kimaradt OECD-országgal, Ecuadorral, Kazahsztánnal, Mexikóval és Peruval. Vagyis adatok eddig nem állnak rendelkezésre, így nem nagyon tudhatjuk meg, hogy eddig mennyire értek célba ezek a támogatások.