Cseberből vederbe: az állami központosítás sem tett jót a felnőttképzésnek

Továbbra is rengeteg pénz megy el fölösleges, ellenőrizhetetlen képzésekre.

a pénzügyi forrásnak több mint feléről, 51,3 százalékáról nem mutatható ki, hogy mekkora hányada szolgált szakképzési, illetve szakképzésfejlesztési célokat.

Vagyis az Állami Számvevőszék szerint a rendszerrel az volt a baj, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerében igényelték az adókedvezményt, azonban nem dokumentálták a képzések tartalmát a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsnál.

Az új rendszerrel viszont az a fő probléma, hogy a munkahelyi képzésre vonatkozó Támop-kiírás utoljára 2012-ben frissült, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) rendszerén keresztül pedig még nem osztották szét a forrásokat. Vagyis 2012-től nemcsak a régi rendszert szüntették meg, de a Támop 18 milliárdos uniós forrásán kívül az erre a területre fordított támogatások radikálisan csökkentek. Valamint a rendszer nem lett hatékonyabb, hasonló problémákról számolhatunk be, mint az előzőnél, történetesen: nem arra költötték a pénzeket, amire kellett volna. Hadházy Ákos LMP-társelnök gyűjtötte össze a kétes képzéstámogatásokat még 2014-ben, melyek között volt rugalmas munkabeosztásra tanítás a temetkezési vállalkozások esetében, továbbá egy egri pékségnél higiéniás alapképzést és „komplex vezetőihatékonyság-fejlesztést” végeztek, egy vegyipari cégnél pedig egy japán eredetű vállalatvezetési rendszert oktattak.

A kormány kedvenc kutatóintézetének, a Századvégnek sincs jó véleménye a Támoppal kapcsolatos pénzköltésekről. Egy 2016-os tanulmánya szerint a munkahelyi képzések kapcsán nem tudnak jó gyakorlatot azonosítani. Ezeknél a típusú fejlesztéseknél az addicionalitás alapelve sok esetben sérülhetett, amennyiben a kedvezményezettek egy része vélhetően támogatás nélkül is nyújtotta volna az adott képzéseket, vállalati tréningeket. Sok kedvezményezett számára így a konstrukció könnyen elérhető forrást jelentett, könnyen teljesíthető feltételekkel. Vagyis a cégek saját forrást nem használnak fel, inkább az uniós pályázatokat használják fel. Ez azért baj, mert így gyakorlatilag nem növekszik az erre fordított összeg, pedig az uniós forrásoknak ez lenne a céljuk.

Az addicionalitás uniós alapelv a kohéziós források felhasználásával kapcsolatban, az európai strukturális és beruházási alapok működésének egyik alapelve. Lényege, hogy az elv által érintett régiókban az alapokból nyújtott hozzájárulások nem helyettesíthetnek strukturális célú állami vagy azzal egyenértékű kiadásokat. Szóval elvileg a magyar kormány nem tehetne olyat, hogy egy már meglévő támogatási formát eltöröl, és az uniós forrásból biztosítja, de mivel a bizottság az egész gazdaságfejlesztéshez hozzáadott értéket vizsgálja, ez nem ütközik szabályba.

Azt is hozzáfűzik, hogy a munkahelyi képzésekre szánt források értelmes felhasználását akadályozta a lassú adminisztráció, emiatt az akut vállalati igényeket nem sikerült kielégíteni. Ez is erősítette azt a gyakorlatot, hogy a vállalatok nem tényleges igények alapján fogalmazták meg fejlesztési céljaikat, hanem alapból nyújtott képzéseik esetén váltották ki a saját forrást az önrészen kívül. Vagyis arra pályáztak, amilyen pályázatra lehetőségük volt, és nem arra, amire szükségük.

Megpróbáltuk azt is megtudni, milyen arányban oszlanak meg a felnőttképzésben tanulók képzési terület szerint, de erre nem kaptunk választ a minisztériumtól. Egy 2012-es adatokkal dolgozó KSH- összegzés szerint

a műszaki, illetve informatikai képzések csak 5-6 százalékát teszik ki az összes képzésnek. Túlnyomó többségben vannak a gazdasági és az egészségügyi képzések.

Valószínű, hogy ez a Támop-pályázatok szétosztásánál sem volt másképp. Ha átnézzük, milyen jellegű pályázatokra mentek el a Támop-2.1 kezdetű források, akkor láthatjuk, hogy nagy többségben úgynevezett soft skillek fejlesztésére, mint például korszerű vezetői kompetenciák vagy kommunikációs és konfliktuskezelési gyakorlat elsajátítását elősegítő képzésekre.

Ezeknek a támogatásoknak voltaképp egy lényeges céljuk lehet, ez pedig a felnőtt lakosság készségeinek a fejlesztése. Arról, hogy ez miként változik, keveset tudhatunk meg, az OECD erre vonatkozó felméréseiben Magyarország eddig nem szerepelt. Hazánk a harmadik körben csatlakozik az adatgyűjtéshez a négy kimaradt OECD-országgal, Ecuadorral, Kazahsztánnal, Mexikóval és Peruval. Vagyis adatok eddig nem állnak rendelkezésre, így nem nagyon tudhatjuk meg, hogy eddig mennyire értek célba ezek a támogatások.