A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte, hogy a négyszáz munkahelyet teremtő üzem létrejöttéhez a magyar kormány képzési támogatással járul hozzá. A repülőhajtóművek alkatrészeit javító miskolci szervizközpont nem csupán a Lufthansa, hanem más nemzetközi légitársaságok gépeit is fogadja majd – tette hozzá. A repülőhajtóművek fenntartása és gyors szervizelése – mint fogalmazott – kulcskérdés a légitársaságoknak, a kiszolgáló üzemek jelentősége ezért a légi közlekedéssel együtt rohamosan nő.
A miniszter szerint a Lufthansa magyarországi beruházása nemcsak azért fontos, mert a világ egyik legsikeresebb légiközlekedési cégcsoportja áll mögötte, hanem azért is, mert a német óriásvállalat megjelenése új minőség a magyar repülőgépiparnak. A befektetők döntését a Lufthansa Technik húszévnyi kedvező magyarországi tapasztalata mellett Miskolc vezetése is megkönnyítette azzal, hogy kedvező befektetési környezetet teremtett, így a borsodi megyeszékhelyet ma már szinte minden jelentős beruházó lehetséges befektetési helyszínként tartja számon – emelte ki a miniszter.