Már az első negyedévben megmutatkozott, hogy idén is jelentős eredményt érhet el a belföldi turizmus: a forgalom bővülése tavalyhoz képest március végéig 8,3 százalék volt a hazai szálláshelyeken.
A Szállás.hu friss jelentése szerint egyre népszerűbbek a hosszabb kikapcsolódások, miközben nagy ütemben gyarapodnak az előfoglalások egész évre – sokan már a nyaralásukat is lefoglalták belföldön.
Nő az együtt utazók száma is, illetve folyamatosan emelkedik az élményturizmust élénkítő kedvezménykuponok letöltésszáma – jelezte a legnagyobb hazai szállásközvetítő portál.
Tapasztalataik szerint a néhány napos kirándulásoknál átlagosan 36 730 forintot fizettek a vendégek foglalásonként az első negyedévben, amikor Budapest, Eger és Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb utazási célpont.
Megyéink közül Pest, Heves és Zala részesültek a legnagyobb arányban a vendégforgalomból. Sokan keresték fel Pécs, Szeged, Debrecen és Gyula szállásait is, de Hévíz, Siófok és Zalakaros is keresett célpont volt január–március között. A turisztikai attrakciók közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár és a siklósi vár, a Harkányi Gyógyfürdő és a Hévízi-tó kerültek az élbolyba.
A Szállás.hu statisztikái szerint belföldön a főváros a legnépszerűbb választás a második negyedévben is. Budapest után még Eger, Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula számíthatnak a legerősebb érdeklődésre, továbbá egyre többen utaznak a Balatonra is.