Az év végére az összes főközlekedési út immár négy sávon éri majd el az M0-st: az utolsó kétszer egy sávos út, a 4-es új, településeket elkerülő nyomvonalon Vecsés és Ceglédbercel között nyárra megkapja a teljes burkolatot, és az év végéig átadják a forgalomnak. Az M4-es bővítésének a gondolata nem új, az első 12 kilométeres darabját már 2005 decemberében átadták, ez a rövid szakasz Vecsést és Üllőt elkerülve a 4-es főúthoz vezet.
De bármilyen rövid, így is az egyik legforgalmasabb autópályánk, legalábbis azon a néhány száz méteren, amely a vecsési csomópont és a Ferihegyi kihajtó között található. A maradék 11,5 kilométeren sokan csak akkor autóznak végig, ha elvétik a reptéri felüljárót. Ez hamarosan megváltozik, hiszen a Magyarépítők.hu értesülései szerint a gyorsforgalmi pálya 60, a hidak 70 százalékos készültségben vannak. Ha minden a tervek szerint megy, akkor nyáron elkészül az út, és az átadásig már csak a forgalomtechnikai elemeket, vadátjárókat, pihenőhelyeket kell elkészíteniük a kivitelezőknek.
Az M4-es gyorsforgalmi a 4-es számú főúttal párhuzamosan, de a településeket keletről elkerülve épül. Az Üllő és Cegléd közötti 44 kilométeres távból most az Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeren dolgoznak a munkagépek, ugyanis Ceglédbercel és Cegléd között már elkészült a 8,1 kilométeres rész, és azt a múlt télen forgalomba is helyezték. A gyorsforgalmi út Albertirsa és Cegléd közötti 14,4 kilométeres, második szakaszán négy külön szintű csomópontot alakítanak ki, egy meglévő felüljárót kiszélesítenek és egy meglévő aluljárót felújítanak. A projekt részeként négy új aluljáró épül, valamint Ceglédnél egy meglévő töltőállomást komplex pihenővé alakítanak át.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az M4-es fejlesztése nem áll meg Ceglédnél. Tavaly tavasszal megkezdődtek a kivitelezési munkálatok a Cegléd és Abony közti útvonal 17,6 kilométeres szakaszán, a munka itt jelenleg húszszázalékos készültségben van. A fejlesztés Abony közeli utolsó szakaszát 2020-ban avatják fel, de ez év nyarán egy hat kilométeres szakaszon megindulhat a forgalom. A szintén megvalósulás előtt álló, Szolnokot elkerülő Abony–Törökszentmiklós huszonhét kilométeres szakasz tartalmaz majd egy Zagyva- és egy Tisza-hidat, valamint számos műtárgyat, illetve felüljárót. A Törökszentmiklós és Püspökladány közötti hatvanöt kilométeres szakasz nyomvonala is ismert már, és az is biztos, hogy hat csomópont, két komplex és két egyszerű pihenő épül ki majd itt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!