Számos hétköznapi eset előfordulhat, amikor kiskorúak kerülnek olyan helyzetbe, hogy jogi értelemben szerződéses viszonyba lépnek (például kereskedőnél, házhoz szállításkor, személyszállítás során), ám ezekben a 18 éven aluli gyermekek csak korlátozottan vehetnek részt. A Budapesti Békéltető Testület ezúttal a szülőknek fogalmazta meg jó tanácsait a témában, mivel olyan üggyel találkoztak, amikor egy fogyasztó 11 éves kislánya az otthonukba becsengető futártól átvette az internetről rendelt, csaknem százezer forintos tévét. Utóbb kiderült, hogy annak törött volt a képernyője, ám a webáruház nem volt hajlandó orvosolni a problémát, mivel szabály, hogy a termék átvételekor ellenőrizni kell a házhoz szállított árucikket. Végül a békéltető testület előtti egyeztetésen kedvezően zárult az eset, mert az internetes áruház vállalta az ingyenes termékcserét.
Kevésbé közismertek azok a pontos esetek, amikor a kiskorúak is szerződést köthetnek egy kereskedővel – állapították meg a békéltetők. A 14 éven aluli gyermek is megkötheti és teljesítheti például azokat a mindennapi életben tömegesen előforduló szerződéseket, amelyek csekély jelentőségűek és különösebb megfontolást nem igényelnek. Ilyen lehet, ha a szülő leküldi a gyermekét bevásárolni egy kiló kenyérért vagy egy doboz tejért, hiszen ez esetben egyértelműen kis értékű, a mindennapi életben tömegesen előforduló ügyletről van szó. De nem tartozik ide az az eset, amikor az adásvétel tárgya egy közel százezer forintos televízió – szögezték le.

Fotó: 123RF
A 18 éven aluli, de 14. életévét már betöltött gyermekek már szélesebb körben köthetnek szerződéseket. A törvényes képviselő, azaz a szülő közreműködése nélkül megköthetik azokat a kisebb jelentőségű szerződéseket, amelyek a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartoznak, ilyen például a bérletvásárlás valamely személyszállítási szolgáltatónál. Ugyanígy meg is büntetheti az utaztató cég, ha nem rendelkezik érvényes igazolvánnyal. A fiatalok rendelkezhetnek a munkával szerzett jövedelmükkel is, sőt a jövedelmük erejéig kötelezettséget is vállalhatnak vagy akár a szokásos mértékben ajándékozhatnak is.