A fogyasztói árak márciusban átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez jelentős, hatéves csúcsot jelent az árszínvonalban, sőt egyes kategóriák esetében tízéves csúcsokat mutat a legújabb adatkimutatás.
Az iparcikkek inflációja 2009 óta a legmagasabb szinten van, míg a piaci szolgáltatásoké 2008 vége óta. Az összesített mutató mindenesetre meghaladta a piaci várakozásokat.
– A friss adatokból látszik, hogy az év első két hónapjában az áremelkedés az átlagot meghaladó mértékben dráguló élelmiszereknél, valamint a szeszes italoknál, dohányáruknál folytatódott, így ez is hozzájárult az infláció márciusi gyorsulásához – értékelte a számokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
Általánosságban azt mondta, hogy a nettó reálbérek emelkedése és ezzel összefüggésben a belső fogyasztás élénkülése további felhajtó hatással lehet az inflációs mutatóra.
– Előrejelzésünk szerint 2019-ben az éves átlagos teljes infláció csak mérsékelt emelkedést mutat majd a 2018-as átlaghoz képest, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája szempontjából továbbra is kiemelten fontos maradhat az adószűrt maginfláció alakulása – mondta Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője.
Az MNB márciusban a várakozásoknak megfelelően szigorított a feltételeken, azonban ezeket egyszeri lépésnek tekinti, miközben továbbra is a gazdasági növekedést támogató kondíciók biztosítására törekszik.
A jegybanki döntéshozók egyúttal azt is kijelentették, hogy adatvezérelt hozzáállást követnek, vagyis nem köteleződnek el hosszabb távon egyetlen irányzatba sem, a beérkező gazdasági adatok tükrében lépnek, amennyiben szükséges.
Ugyan a márciusi adat már megközelíti az MNB háromszázalékos középtávú inflációs céljához szabott plusz-mínusz egyszázalékos tűréssáv felső korlátját, a monetáris tanács azzal számol, hogy a harmadik negyedévben ismét mérséklődés lesz a nemzetközi energiahordozó-árak várható alakulásától. Egyelőre teljesül a pálya, így nem látszik ok a váltásra.