Kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport

Kifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.

Forrás: MTI2019. 05. 03. 21:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A repülőtér üzemeltetője pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tavaly 200 ezer kínai utas érkezett légi úton Budapestre, számuk pedig a júniusban induló Shanghai Airlines járatnak köszönhetően tovább fog bővülni.

A várható igényekre felkészülve a Budapest Airport kínai nyelven is elérhetővé tette mobilalkalmazását és több repülőtéri üzletben lehetőség lesz a kínaiak által preferált elektronikus fizetési formákra, és több helyen kínai nyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeznek. A kínai utasok tájékozódását a repülőtéren egy mandarin nyelvet beszélő marketing specialista fogja segíteni – olvasható a közleményben.

A Budapest Airport várakozásai szerint idén elérheti a 300 ezret a Kínából repülővel Magyarországra érkezők száma, az új, Sanghaj és Budapest közti járattól 35 ezer új utast várnak idén, az Air China mintegy 70 ezer utast kezelhet, a forgalom többi része pedig csatlakozó járatokkal érkezhet az országba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.