A Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntéshozó testülete tegnap a rendes kamatdöntő ülésén nem változtatott a feltételeken. Ennek megfelelően az alapkamatot 0,9 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatát pedig –0,05 százalékon hagyta. A döntés nem lepte meg a piacokat, ahogy azt a forintárfolyam minimális változása is megerősítette. – A monetáris tanács a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, melynek során nagyban támaszkodik a negyedévente megjelenő inflációs jelentés átfogó makrogazdasági és inflációs előrejelzésére – áll a tanács legfőbb, változatlan iránymutatásában. A jegybank kijelentette, hogy immár adatvezérelt üzemmódban működik, így leghamarabb bármilyen komolyabb fordulat júniusban, a következő inflációs jelentés kiadásakor várható.

megközelítést alkalmaz a jegybank, a döntésnél makro-előrejelzésekre alapoz
Fotó: Havran Zoltán
A közgazdászok – leginkább az inflációs folyamatokra tekintettel – azt figyelték, hogy a mostani iránymutatásban tesz-e bármilyen utalást az MNB, ami megalapozná a júniusi szigorítást. Varga Zoltán, az Equilor szakértőjének elmondása szerint áprilisban tovább erősödött a hazai inflációs nyomás, 3,9 százalékra emelkedett a fogyasztói árindex növekedése, a maginfláció pedig 3,8 százalékra. A jegybank által kiemelten követett, adószűrt maginflációs mutató 3,4 százalékos volt. – Az elsődleges infláció megközelítette a jegybank toleranciasávjának felső szélét, melyet rövid távon el is érhet – mondta Varga. A jegybanknak 3 százalékos a középtávú inflációs célja, amihez a kellő rugalmasságot biztosítandó plusz-mínusz 1 százalékos tűréssávot alkalmaz.
Varga Zsombor Erste-elemző szerint a jegybank nem utalt a további szigorítás szükségességére, ami összhangban van a pénzintézet előrejelzésével, miszerint a magyar monetáris politikai normalizáció egy lassú és elnyújtott folyamat lesz. – Úgy tűnik, hogy a külső környezet alakulása, a főbb jegybankok monetáris politikája fontos támogató tényező lehet ennek a kivitelezésében – mondta Varga.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint ha lesz szigorítás júniusban, akkor sem az alapkamatot emeli majd az MNB, hanem más megoldásokat alkalmaz: például az egynapos betét kamatát növelheti, ami ezzel a pozitív tartományba kerülne, illetve szűkítheti a likviditást a piacon.