A húsvét és a tavaszi szünet hatása az áprilisi forgalomban jelenik majd meg, de a magyar turizmus hosszú hétvégék nélkül is jól teljesített idén márciusban – értékelte a pénteken megjelent, harmadik havi forgalmi adatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint márciusban szezonális és naptárhatással számolva a külföldi vendégforgalom 1,7 százalékkal, a belföldi vendégforgalom 3,7 százalékkal bővült. Legfontosabb küldőpiacaink közül a legnagyobb növekedés a Franciaországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból és a Romániából érkező vendégek számában volt az év első negyedében.

Fotó: Éberling András
Az MTÜ közölte: a szálláshely-szolgáltatás versenyképességét a digitalizáció erősíti. A körülbelül ezer szállodával júniusban induló Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) valós idejű, teljes ágazatra vonatkozó adatsorai a következő évtől támogatják a célzott fejlesztéseket és az idegenforgalmi kampányokat.
A fejlesztésen kívül az is cél, hogy gyorsabban hozzá lehessen jutni a forgalmi adatokhoz – mondta az MTÜ vezérigazgatója a köztévében. Guller Zoltán szerint az online rendszerrel az ágazat jelenlegi, 11 százalékos GDP-hozzájárulását 16 százalékra szeretnék emelni. Mint mondta, az NTAK segítségével lehet majd látni, hogy például egyes országokból hány turista érkezik Magyarországra, amelyek a leglátogatottabb helyek, és azt is rögtön észreveszik, ha egy térségben csökkenés tapasztalható. Ezek az adatok lehetővé teszik a gyorsabb beavatkozást – jegyezte meg.
Gazdagodott a Velencei-tó
Fejlesztés a gyerekekért: új muflonkertet, madárröpdét, emufuttatót és vízimadár-megfigyelő pontot adtak át tegnap a pákozd–sukorói arborétum és vadasparkban. A csaknem ötvenmillió forintba kerülő beruházás élményszerűbbé teszi a vadasparkot, a gyerekekkel pedig csak így lehet megszerettetni a természetet – mondta Tessely Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője. A beruházással tovább gazdagodott a Velencei-tó környéke, ami újabb lendületet ad és növeli a térség vendégforgalmát. A fenntartó Vadex Zrt. vezérigazgatója, Majoros Gábor kitért rá, hogy 2016-ban kezdték el építeni a 96 hektáros arborétum területén a vadasparkot, a gazdálkodásból származó eredményt közjóléti szerepvállalásra fordítják.