Száztíz új munkahelyet teremtő beruházás Szolnokon

Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó vállalat 8 milliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szolnokon.

Forrás: MTI2019. 05. 09. 18:34
Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A foglalkoztatottak 4,5 milliós száma komoly stabilitást ad a magyar gazdaságnak. Kilenc év alatt 820 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, és „nincs megállás”, ahogyan azt világosan mutatják a szolnoki fejlesztések is – jelentette ki.

Nebojsa Dordević, a vállalat tulajdonosa elmondta: három év múlva 19 ezer négyzetméteres raktár és 6 ezer négyzetméteres gyártócsarnok épül új gépsorral.

Az elkövetkező három évben az évi 20 ezer tonnás papírgyártásukat megkettőzik, és az előállított alapanyag feléből saját készterméket gyártanak majd.

A tervek szerint a termelési kapacitás eléri majd a napi 450 tonnát – mondta.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a kft.-nél jelenleg 92 ember dolgozik, akik főként a papíriparban jelentős tapasztalattal rendelkező szolnoki lakosok. Hozzátette: a munkaerőigényhez képes alkalmazkodni a képzés.

A nyilvános adatok szerint a cég értékesítésének nettó árbevétele csaknem 6,5 milliárd forint, adózott eredménye több mint 431 millió forint nyereség volt 2017-ben.

A Drenik Hungary Kft. a belgrádi DRENIK ND D.o.o cég leányvállalataként 2015 szeptemberétől működik a Szolnoki Ipari Park területén. Az anyavállalat több mint ötszáz embert foglalkoztat, és Délkelet-Európa egyik legjelentősebb papírgyártó cégévé nőtte ki magát. A vállalat cellulóz alapú alappapírgyártása havonta meghaladja az 1800 tonnát, ebből 1200 tonnát késztermékké alakítanak át.

Célkitűzéseik között szerepel, hogy a vállalatuk működése minden tekintetben megfeleljen az Európai Unió és Magyarország szabályainak, elvárásainak. Kiemelten kezelik az ISO-szabványok teljes körű bevezetését. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a környezetkímélő technológiák elsajátítására és alkalmazására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.