Ma már stabil a hazai tejágazat helyzete

Az elsők között van az Európai Unióban a Magyarországon megtermelt tej mennyisége, az ágazat stabil. A gazdálkodók önköltségi áron tudnak értékesíteni, a fogyasztás pedig emelkedik. A kedvező folyamatokat az áfacsökkentés is segítette.

Nagy Kristóf
2019. 06. 07. 16:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés, amelynek értéke tavalyhoz képest kicsit emelkedve 185,5 milliárd forintra nőtt, a tejfeldolgozás pedig a tavalyi csaknem 300 milliárdos termelési értékével az élelmiszeripar 11 százalékát adta – hangsúlyozta tegnap Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a tej világnapja alkalmából. Emlékeztetett, a tejhozamot tekintve az ország az elsők között van az Európai Unióban, a hozam 2012 és 2018 között tíz százalékkal nőtt, amihez a genetika és a takarmányozás javulása mellett hozzájárult az is, hogy mintegy 30 százalékkal növekedett a tejhasznú tehenek aránya az említett időszakban.

Az ágazat mai stabilitásához az elmúlt évek kormányzati segítsége is hozzájárult. A tavaly 21,2 milliárd forintot kitevő uniós támogatás mellett az átmeneti nemzeti támogatás keretében hazai forrásból 15,5 milliárd forint támogatásban részesültek a gazdák – említette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefoglalója szerint Farkas Sándor. A kedvező folyamatokat az elmúlt évek áfacsökkentési intézkedéssorozata is elősegítette, nemcsak a termelési, de a fogyasztási oldalon is.

Magyarországon évek óta növekszik a tejfogyasztás, az egy főre jutó érték 164 liter volt 2016-ban. Ebbe nemcsak maga a tej, de a tejtermékek is beletartoznak. Termékekre bontva egy fő 2016-ban átlagosan 53 liter tejet ivott, 13,5 liter tejfölt, kefirt, joghurtot, valamint 7,6 kilogramm sajtot, túrót evett, vajból pedig 1,7 kilogrammot fogyasztott.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt hangsúlyozta, az ágazat a tejtermelői oldalról stabil, a tehénállomány stagnál, 400 ezer egyed körül mozog. A tej önköltsége jelentős mértékben emelkedett. Az átvételi átlagár kilogrammonként 95 forint volt, a tej önköltsége pedig 90–100 forint között szóródik. Az elnök szerint a tejtermelők egy része a támogatások nélkül veszteséges lenne, s még több feladat van az ágazatban. Példaként említette, hogy az import és az export egyenlege még mindig negatív, értékben 20 százalékkal több tejtermék érkezik az országba, ezért a hazai feldolgozás erősítésére van szükség. Az ágazat exportból származó bevétele 63,2 milliárd forint volt tavaly.

Kondra Laura, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese a távirati iroda tudósítása szerint a tejágazathoz kapcsolódó támogatások közül kiemelte az iskolatejprogramot, amelybe 420-440 ezer gyereket vontak be 2600 intézményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.